ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
„Begyógyulnak” a tájsebek
Huszonnégy, felhagyott szilárd hulladéklerakó rekultivációját hajtják végre jövő év végéig Mosonmagyaróvár és Csorna térségében, európai uniós és magyar állami forrásból – közölte a Mosonmagyaróvári Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke pénteken.
A beruházás nyomán „begyógyulnak” a szeméttelepek okozta tájsebek, és jelentős mértékben csökken a környezetszennyezettség – mondta Árvay István. Ismertetése szerint a munkálatokat teljes egészében a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében elnyert összegből végzik el, a projekt önrészt nem követelt az érintettektől. Minden helyszínen a környezetvédelmi hatóság által előírt módon teszik rendbe a már bezárt lerakókat. Kiemelt cél, hogy elhárítsák az esetleges veszélyt, amit a szeméttelepek a felszín alatti vizekre jelenthetnek.
A lerakók nem illegálisan működtek, az önkormányzatok használták ezeket önkormányzati vagy állami területeken, viszont a korábbiaknál szigorúbb jelenlegi üzemeltetési feltételeknek már nem feleltek meg. Árvay István kitért arra is, hogy a társulás korszerű hulladékgazdálkodási rendszert tervez a térségben. A 4,5-5 milliárd forintos beruházáshoz a társuláshoz tartozó 70 önkormányzatnak 30 százalékos önrészt kell előteremtenie. A nagyobb hányadra pályáznak, döntés a nyár közepére várható a pályázatról – mondta az elnök.
(MTI)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom