Archívum

Beindult az MSZP, a fővárosiak bizalmára hajtanak + Képriport

MNO

2009. december 03., csütörtök 14:30
Intenzív, kéthetes utcai „kitelepülő kampányt” indított az MSZP Budapesten, hogy visszaszerezze a fővárosiak bizalmát. A kampányt csütörtökön nyitotta meg a Gellért téren Lendvai Ildikó pártelnök, Burány Sándor fővárosi elnök, Mesterházy Attila parlamenti frakcióvezető, valamint Horváth Csaba, a budapesti ügyekért felelős kormánybiztos.
Burány Sándor a kampányról azt mondta: a fővárosi MSZP a programját szeretné megismertetni a választókkal. Lendvai Ildikó szerint két út áll az ország és a választók előtt, az egyik az európai egységet, a haladást és a demokrácia megőrzését, a nyitott, büszke országot képviseli, a másik a bezárkózást, a szomszédokkal való összevetést, a múlt iránti nosztalgiát jelenti.

Mesterházy Attila arról beszélt, hogy a budapestiek mindig számíthattak a szocialistákra és a szocialista kormányokra.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1