Archívum

Belső fenyegetések is érik a cigány gyermekeket

MNO, FMM

2010. március 03., szerda 10:58
A roma gyermekek helyzetéről tartotta tavaszi ülését az Európai Parlament „Minőségi Gyermekkor” munkacsoportja. A rendezvényen elhangzott beszédében Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő a roma gyermekekre a társadalom felöli külső, illetve saját közösségeik felőli belső veszélyekre hívta fel a figyelmet.
A „Szövetség a Gyermekkorért Európai Hálózat” által szervezett rendezvényen elhangzott beszédében Járóka Lívia néppárti politikus felhívta a figyelmet, hogy a kiskorú romák nagy részének különösen szörnyűek az életkilátásaik, hiszen a közösségeiket sújtó társadalmi-gazdasági kirekesztésen túl sokszor olyan „belső” fenyegetésekkel is kénytelenek szembenézni, mint a családon belüli erőszak, a korai és kényszerű házasságok, vagy extrém esetben a „koldusmaffiák” áldozataivá válás – áll a képviselő közleményében.

A fideszes képviselő az egyik legsúlyosabb problémának nevezte a roma tanulók rendszerszerű elkülönítését a régi és új EU-tagállamok iskolarendszereiben, valamint emlékeztetett: az európai roma gyerekek 20 százaléka nem részesül oktatásban, 30 százalékuk pedig még a tankötelezettség lejárta előtt elhagyja az iskolát. Járóka szerint az elkülönítés nem csak a nemzeti oktatási rendszereket gyengíti, de a társadalom egészét is fontos hozzájárulástól fosztja meg: a képzettebb romák jobban fizetett állásokban helyezkedhetnének el, a befizetett adók növekedése és a kifizetendő segélyek csökkenése pedig együttesen komoly hasznot hozna a nemzeti költségvetésnek.

A képviselő hangsúlyozta, hogy külön figyelmet kell fordítani a lányok oktatására, valamint a kora gyermekkori képzésre, mivel a kutatások szerint egyrészt a nők képzettsége meghatározó az egész közösség oktatási viszonyaira nézve, másrészt az iskola előtti előkészítés döntő lehet a gyermek egész életútja tekintetében.

Járóka Lívia felhívta a figyelmet a roma közösségeken belül tapasztalható emberi jogi jogsértésekre is, és hangsúlyozta, hogy ezeket a jelenségeket a közösségeknek és a roma szervezeteknek elsősorban maguknak kell kezelniük. A képviselő példaként a korai házasságok problémáját említette: sok roma lány már gyermekkorában megházasodik, olyan felelősséget vállalva ezáltal, amelyre sem testileg, sem lelkileg nincsen felkészülve, korlátozva ezáltal tanulási és elhelyezkedési lehetőségét.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0