Archívum

Bemutatkoztak a magyarok a XXI. téli olimpián + Képek

MNO

2010. február 14., 12:32
A rövidpályás gyorskorcsolyázók révén a nyitónapon bemutatkoztak a magyar versenyzők is a XXI. téli olimpián, Vancouverben. A megnyitóval kapcsolatos élményeiről Schmitt Pál és Sebestyén Júlia nyilatkozott.
Az egyéni számokban, a férfiak 1500 méteren rendezett viadalán Knoch Viktor és Darázs Péter is rajthoz állt, előbbi a selejtezőben búcsúzni kényszerült, míg utóbbi bejutott az elődöntőbe, ott azonban az utolsó helyen zárta futamát, így végül a 19. pozícióban végzett. A négy évvel ezelőtti, torinói játékokon ebben a számban ötödik Knoch összesítésben 30. lett.


Huszár Erika a nők 500 méteres versenyében a selejtezőben kiesett, a Huszár, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea összetételű váltó pedig az elődöntőben negyedik lett, így a február 25-i, magyar idő szerint csütörtök hajnali B döntőben küzdhet az 5-8. helyért.

Schmitt ilyen pazar megynitót még nem látott


Köszönöm a megtisztelő megbízatást, és remélem, hogy a tíz nap múlva kezdődő versenyem során sikerül a várakozásnak megfelelően szerepelnem. Bár hadd tegyem hozzá, a hátralévő napokban a megszokottnál kevesebb jeges tréningre lesz lehetőségem, de száraz edzésekkel, futással, gimnasztikával készülök arra, hogy a legjobb formában legyek, és valóban zászlóvivőhöz méltó teljesítményt nyújtsak – nyilatkozta a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján Sebestyén Júlia, a 2004-ben Európa-bajnok műkorcsolyázó.


A mob.hu megszólaltatta Sebestyén édesanyját, Sebestyén Lászlónét is Tiszaújvárosban, aki elárulta: az ünnepség után rengeteg gratuláló telefonhívást kaptak. „Nehezen találok szavakat örömöm, s büszkeségem kifejezésére, hiszen több százmillió televíziónéző látta Julika lányom boldogságtól, örömtől sugárzó arcát, ahogyan a magyar zászlót lengette – fogalmazott. – Ezzel különben élete nagy álma vált valóra. Korábbi három olimpiai szereplése alkalmával, miután a női műkorcsolyázó versenyek általában az olimpia műsorának utolsó napjaiban kerülnek sorra, a megnyitón eddig egyetlen alkalommal sem lehetett jelen. Tavaly súlyos sérülése után válaszút elé került. Mi azt tanácsoltuk, hogy hagyja abba. De nem fogadta meg tanácsunkat. Vállalta a visszatérést, és hallatlan akaraterővel ismét a legjobbak közé került. S most hogy teljesült álma, vágya, remélem hogy ez növeli önbizalmát, és az olimpián is jól szerepel.”


Schmitt Pál MOB-elnök a ceremóniával kapcsolatban azt mondta: bár sok ilyen eseményen vett már részt, ilyen pazar megnyitót még nem látott. Hozzátette: büszke volt Sebestyén Júliára, akinek pályafutásáról Ottavio Cinquanta, a nemzetközi szövetség (ISU) vezetője is elismerően beszélt, hiszen női műkorcsolyázásban eddig csak az egykori világsztár, a háromszoros aranyérmes norvég Sonja Henie indult négy olimpián.


(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 4