Archívum

Betarthatatlan ígéretekkel szembesülhet Obama?

MNO

2009. január 18., 11:03
Kiábrándulás követheti Barack Obama hivatalba lépését, a megválasztott elnök kampányígéreteinek nagy részét nem lehet betartani, már most is hallani elégedetlen hangokat – mondta Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet szakértője.

• Megérkezett Obama vonata + Képek
A megválasztott elnök túlzott várakozásokat keltett, olyan ígéreteket tett, amelyeket nyilvánvalóan nem lehet beváltani. Barack Obamát mindenütt egyfajta „megváltóként” várják, a csalódás azonban „bele van kódolva az elnökségébe” – hangsúlyozta Magyarics Tamás. A demokrata párt baloldalán már most is egyre több elégedetlen hangot hallani. Nagyon sokan úgy gondolják például, hogy az ígért több százmilliárdos gazdasági csomag nem lesz elég. A szakszervezetek véleménye szerint pedig a leendő kormánynak többet kellene tennie a munkahelyek védelmében. Nagyon sok megígért gazdasági programot nem lehet beindítani és kompromisszumokat kell kötni a társadalom- és egészségbiztosításban is – mutatott rá a szakértő. Személyi ügyekben is sok bírálat érte Barack Obamát, sokan kifogásolták a kinevezési gyakorlatát.

A hivatalba lépő elnök változásokat ígért Washingtonban, ennek ellenére az eddigi kinevezettek jelentős része washingtoni bennfentes, ez pedig sok ember számára visszatetsző – fűzte hozzá az elemző. Mint rámutatott, a külpolitikában is sok csalódás érte a demokrata szavazókat, és hasonló várható Európa részéről is: Barack Obama ugyanis sok esetben a középtől jobbra található álláspontokat foglal el nemzetbiztonsági kérdésekben.

Nem zárja ki például az egyoldalú lépéseket, vagy egy másik ország szuverenitásának megsértését. Az iraki kivonulással vagy a közel-keleti kérdéssel kapcsolatban is változott a megválasztott elnök álláspontja. Míg Irak ügyében elnökválasztási kampányában azt ígérte, hogy másfél éven belül kivonják az amerikai csapatokat, azóta Bagdad és Washington új biztonsági megállapodása értelmében a teljes amerikai katonaságnak csak 2011 végéig kell távoznia az országból. A közel-keleti válság megoldásában Obama korábban azt érzékeltette, hogy nagyobb megértéssel viseltetik majd a palesztinok igényei iránt, a gázai hadműveletek óta azonban úgy tűnik, elődjeihez hasonlóan Izrael önvédelemhez való jogát helyezi előtérbe. Mára az ígéretek tehát jelentősen módosultak, és várható, hogy még inkább felpuhulnak a korábbi álláspontok. Barack Obama ugyanúgy középen marad és középről próbál kormányozni, mint az eddigi elnökök döntő többsége – mondta Magyarics Tamás.

Barack Obama már szenátorként is mindenkinek azt mondta, amit a másik fél hallani akart, ezt az eddigi nyilatkozatai alapján hivatalba lépése után is folytatja, így Ronald Reagan után egy újabb „teflonelnöke” lesz az Egyesült Államoknak – mutatott rá az elemző. Az új kabinetet értékelve a szakértő kiemelte: a megválasztott elnök olyan politikusokat vett maga mellé, akik nagyon tapasztaltak, de ezzel együtt rendkívül erős egyéniségek. Éppen ezért nagy esély van a konfliktusokra az adminisztráción belül. Ilyen lehet például a külügyminiszter, Hillary Clinton és a szintén külpolitikus John Biden alelnök közötti vetélkedés – tette hozzá.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1