Archívum

Bogár: Erőszakspirálban a magyar társadalom

Lippai Roland
Lippai Roland

2008. október 22., szerda 05:55
Immár három generáció nőtt úgy fel arra szocializálódva, hogy szükségleteinek kielégítéséhez legitim eszköznek tartja az erőszak alkalmazását is – állítja Bogár László. Úgy látja, tudatosan építik a világon az erőszak kultuszát, ebben segítséget jelent az alapvető életterek pusztítása is. Fiataljainknak nincsenek értékeik, amit egyáltalán levethetnének – állítja a professzor.
Olyan globális világban élünk – és ebbe beletartozik Magyarország is –, ahol tudatos műgonddal épített kultusza van az erőszaknak – mondta Bogár László az MNO-nak a drámainak is nevezhető felmérés  eredményével kapcsolatban. Szavai szerint ez azt jeleni: ha valakinek eléggé határozott szándéka van valamilyen szükségletének a kielégítésére, akkor azt az illető bármilyen akadályon képes keresztülvinni a célja érdekében. „Van egy szükségletem, s annak egy tárgya, ám közötte van egy zóna, amit áthidalva le kell győznöm tárgyakat és embereket”, akkor az illető számára természetes, hogy „azokat a készségeimet, képességeimet és eszközeimet kell fejlesztenem”, amelyek lehetővé teszik, hogy az akadályokon „mindig, minden körülmények között, illetve minden időben és térben át tudjak törni” – akár a legrurálisabb erőszakkal is.

Már a harmadik olyan generáció nő föl Magyarországon – folytatja a Bogár –, amelyik erősen függ a televíziótól. A gyerek főleg „amerikai rajzfilmekre, illetve az erőszakra épülő filmekre építi fel saját életét is”, innen nyeri a „cselekvési mintáit”. Bogár szerint ez a folyamat egy döntő „szociokulturális rombolási mozzanat”. Úgy látja, immár beérett a vetés, s hiába próbálnak meg mindent megtenni a mainstream pszichológusok a fokozatos emberi erózió elfedésére, a jelek önmagukért beszélnek. „Nem ez minden létező világok legjobbika”, ezt pontosan tudják ők is – teszi hozzá Bogár. Mivel a számítógépes játékokban „ha megölöm a másikat, az nem számít, mert úgyis új életet kap” mechanizmus működik, a televízió romboló hatása innen még nagyobb lökést kap. Bogár úgy látja, kialakult egy „rendkívül veszélyes tudatállapot”, amiben a „gyereknek egyre nehezebb felismernie azt, hogy az életben valóságos fájdalomról, illetve valóságos halálról van szó”. Egybemosódik a televízió-számítógép kettősségének a valósága a hús-vér emberi valósággal – fogalmaz a professzor, majd hozzáteszi: ez az állapot pedig egyre nehezebbé teszi annak felismerését, hogy „amit másnak okozok, az valóságos és gyakran iszonyú fájdalom”.

Többgenerációs romlás a magyar társadalomban

A már említett három nemzedék pusztulása mellett a két természetes élőhely is erősen roncsolt állapotban van. Bogár szerint a családüzem is válságban van, hiszen a mai tizenévesek szülei erősen ki voltak téve az erőszakossággal átitatott szocializációnak. Itt egy többgenerációs romlásról van szó – állítja. A család mellett pusztul az iskola is, holott döntő mértékben szocializációs színtér az is, ahol is a gyerek a kortársaival lép bonyolult kapcsolati rendszerbe. Külön probléma Bogár szerint, hogy a két tér saját pusztulása mellett egymást is roncsolja. A gyerek-szülő-tanár háromszögben is rendkívül bonyolult konfliktusokon keresztül erősen pusztító interferenciát lehet megfigyelni. Ez a konfliktusrendszer pedig az mutatja a gyereknek, hogy az erőszak elfogadott és legitim eszköze az érvényesülésnek; ha pedig ez ellene irányul, ő is erőszakkal reagál.

A kommunizmus és a kapitalizmus is rettegett a közösségektől

A helyzet pedig rendkívül súlyos – teszi hozzá a professzor, aminek szerinte az az oka, hogy mivel az együttérzés, szolidaritás, és a másikhoz történő odafordulás készségei is hiányoznak a családüzem-iskolai tér dimenziójában, a „gyerek nem tud mit levetni, mivel nem is tudja elsajátítani” ezeket az értékeket. Ehelyett nyersen s tompítatlanul nevelik belé, hogy „csak ő létezik a személyes érdekeivel, és természetesen a lehető legbrutálisabb eszközt is bevetheti annak érdekében”, hogy kielégíthesse vágyait.
A már említett üzemek mellett a tradicionális kötőszövetet is szétzúzták – felelte Bogár arra a felvetésünkre, hogy a túlzott individualizáló, illetve a közösségek szétrobbantása is segíthet az erőszak legitimálásban, hiszen nincsen mindenki által elfogadott, csak a közösség által alkalmazható legitim szankció-rendszer.

Mind a kommunizmus, mind a kapitalizmus pusztító veszélyként értelmezte a közösségeket a saját létére, s minden eszközt bevetettek ellene. Ebben is közös a két rendszer – állítja Bogár. Ezzel a hagyományellenességgel mindent szét akarnak zúzni, „ami az embereket a természetes, illetve kulturális gyökérzetükhöz” rögzíti. A fennálló és az elmúlt rendszer is „a legsúlyosabb fenyegetésnek érzékeli a tradicionális, szakrális értékekre épülő, és szoros kapcsolati rendszerét újratermelni, illetve fenntartani képes emberi közösségeket”. Az elmúlt hatvan év alatt három generáció nő úgy fel, hogy ezt az állapotot tekinti természetesnek. Ez egy közösséget egyenesen az önmegsemmisülés irányába viszi.