ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Bokros 15 percet beszélt 80 embernek + Képriport
Mintegy nyolcvan fő vett részt a Magyar Demokrata Fórum Jókai téren tartott március 15-i megemlékezésén. A közönség jelentős része újságírókból és az MDF politikusaiból állt. Mindössze negyedórán át tartott a rendezvény – mondta el az MNO tudósítója a helyszínről.
A Jókai-szobornál beszédet mondott Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje, akit az Andrássy út másik oldalán kinevettek, mikor tisztelt ünneplő tömegként üdvözölte közönségét. A Horn-kormány pénzügyminisztere beszédében felelős, áldozatkész fiataloknak nevezte a márciusi ifjakat, akik nem a saját pecsenyéjüket sütögették, és „március 15-én a szabadság istenének áldoztak”. Bokros elmondta azt is, hogy a reformkor után is a reformok kritikus tömegére van szükség.
Mint azt a törpepárt a honlapján is hirdette, valóban gyűjtöttek kopogtatócédulákat. Aktivistájuk az MNO-nak elmondta: minden jelölt számára gyűjti az ajánlószelvényeket, és mielőtt az MNO munkatársa rákérdezett volna, közölte, lesz budapesti listája a pártnak.
Az MDF aktivistája 11.19-kor elpakolta a standját, 11.15-kor pedig vége volt a rendezvénynek.
Fákat ültetett az LMP
Tizenkét fa elültetésével és a párt 12 pontjának ismertetésével emlékezett az 1848-as forradalomra és szabadságharcra a Lehet Más a Politika (LMP) Budapesten, a VIII. kerületi Teleki téren hétfőn. Schiffer András, a párt listavezetője a rendezvényen kijelentette, március 15. azt üzeni, lehet változtatni Magyarország sorsán.
(MNO, MTI)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom