Archívum

Börtönre ítélték az auschwitzi táborfelirat tolvajait

MNO, KN

2010. március 18., csütörtök 17:09
Három hónappal az egykori auschwitzi náci haláltábor kapufeliratának ellopása után, csütörtökön egy lengyel bíróság börtönbüntetéssel sújtotta a tetteseket.

• Bemutatták az auschwitzi felirat darabjait + Képek
• „Megszállott gyűjtő” lopatta el az auschwitzi haláltábor feliratát? + Képek
A krakkói kerületi bíróság első fokon másféltől két évig terjedő börtönbüntetést szabott ki az „Arbeit macht frei” (A munka szabaddá tesz) szövegű feliratot december 18-ra virradó éjjel levágó három lengyel férfira, akik elfogásuk után beismerő vallomást tettek, továbbá felajánlották, hogy peren kívül rendezik az okozott kárt. Két további lengyel férfinak, akik tettestársak voltak, még várnia kell a perére.

Ők biztosították volna a zsákmány eljuttatását a bűncselekményt a háttérből irányító svéd Anders Högström volt neonáci vezetőhöz, s ügyük tárgyalásával a lengyel igazságszolgáltatás meg akarja várni Högström kiadását. Egy svéd bíróság a múlt héten úgy döntött, hogy kiadják a lengyel kezdeményezésre február közepén őrizetbe vett Högströmöt. A TVN24 lengyel televízió értesülése szerint azonban a 35 éves svéd férfi azóta fellebbezett a döntés ellen.

A haláltábor feliratát nem sokkal karácsony előtt lopták el, néhány nap múlva azonban a hatóságok megtalálták három darabra vágva egy erdőben elásva. Az ügy kapcsán őrizetbe vett öt lengyel közül ketten azt vallották, hogy Högström volt a megbízójuk. Egyes médiumok szerint azonban egy náci tárgyakra szakosodott brit gyűjtő lehetett az igazi megrendelő. Az ügy nagy nemzetközi felháborodást váltott ki, mivel a tábor bejáratának felirata egyik jelképévé vált a náci német birodalom által a II. világháború idején elkövetett rémtetteknek és a holokausztnak. Csak az Auschwitzban (Oswiecimben) és a közeli Birkenauban (Brzezinkában) létrehozott táborkomplexumban a nácik 1,3–1,5 millió embert pusztítottak el. Az áldozatok túlnyomó többsége különböző európai országokból származott, jelentős részük Magyarországról deportált zsidó volt.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0