A külpolitikai hangsúlyeltolódást szinte megelőzve határozottan leszögezi: nyolc év republikánus kormányzás után az európaiak csak gratulálni tudnak annak a változásnak, melyek a keddi választás következtében jellemzi az Egyesült Államokat.

Az iraki háború kirobbanása, mely törést okozott az „öreg” és a 2004-es bővítés következtében létrejött „új” Európa között, épp úgy csak egy sötét emlék marad, mint az „angolszász tábor” vagy a francia-német tandem – utal a szerző a megosztottság éveire. Hozzáteszi: ide sorolná az Abu Graib börtönben történt botrányos eseményeket vagy a Guantanámo támaszponton a fogva tartottak lehetetlen körülményeit, a CIA titkos repüléseit európai területeken, a terrorizmus elleni háború következményeit, a szemlehunyva folytatott politikát, amely kárt okozott az eurónak, egészen a Lehman Brothers bank cserbenhagyásáig, amely felgyorsította az európai bankválságot.

Mindezt egy szóban így lehetne összefoglalni: „unilaterizmus” (Amerika egyoldalú hegemóniája – a szerk.) – hangsúlyozza Avril. Brüsszelben úgy vélik: bár a transzatlanti viszonyok némileg rendeződtek Bush második mandátuma alatt, a fent említett ügyek komoly zavart okoztak. Obama Fehér Házba jutásában Brüsszel ígéretet lát, a „multilaterizmus”, a hatalom megosztása ígéretét, melyet Washington felajánl Európának. Azt, hogy az európaiakkal, mint partnerekkel tárgyalnak az őket is érintő politikai, gazdasági döntések előtt. Például a klímaváltozás elleni küzdelemben Európa szívesen együttműködne olyan közvetítővel, aki, McCainnel szemben, nyitott e kérdésben – fejtegeti a brüsszeli boszorkánykonyhákban jártas szerző.

Európának nincsenek illúziói: Amerika továbbra is védelmezni fogja saját érdekeit. Obama kampányából még McCainnél is keményebb protekcionista politikára következtethetünk. Mégis türelmetlenül várja Európa, hogy Obama elfoglalja helyét a Fehér Házban „ a kormányrúd mögött”: óriásiak a két partnerre váró, közös kihívások – zárul a lapkommentár szerepét is betöltő blogbejegyzés.