Archívum

Búcsúzott a Chelsea

Újra van olasz csapat a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében
Pintér Patrick

2010. március 17., szerda 08:00

Tavaly a Manchester United a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében megállította az Internazionalét, José Mourinho tanítványai azonban most egy másik angol együttes, a Chelsea ellen kivívták a továbbjutást s bejutottak a legjobb nyolc közé. Így tett a CSZKA Moszkva is, amely a Sevilla idegenbeli, 2–1-es legyőzésével kvalifikálta magát a negyeddöntőbe.

Chelsea–Internazionale 0-1 (0-0)

Gólszerző: Eto’o

 

José Mourinho személye már önmagában is érdekessé tette a Chelsea–Inter-párharcot, a portugál tréner ugyanis korábban szolgálta már a londoni csapatot, kétszer angol bajnokságot is nyert vele, ám tavaly óta már az olasz együttes sikeréért dolgozik, most éppen egykori kenyéradója ellen. A milánói, 2–1-es Inter-győzelem természetesen megadta az alaphangját a mérkőzésnek, hiszen a házigazdának mindenképpen gólt kellett (volna) szereznie, míg a vendégeknek akár egy gól nélküli döntetlen is a továbbjutást jelentette volna.

 

Igazán küzdelmes találkozó kerekedett ki aztán a két csapat ütközetéből, feltűnő volt azonban, hogy a kapuk alig-alig forogtak veszélyben. A Chelsea-nek jóformán igazi gólhelyzete sem akadt, csupán átlövésekből (Ballack, Malouda) vagy szabadrúgásból (Drogba, Alex) próbálta feltörni a remekül záró milánói védelmet, de egyszer sem sikerült neki. Az Internek ellenben a második játékrészben akadtak komoly lehetőségei, de Pandev lövésébe Zsirkov tette bele a lábát, Milito fordulásból leadott löketét pedig a sérült Cechet és Hiláriót helyettesítő Turnbull fogta meg.

 

A 78. percig tartott ki a Chelsea ereje, ekkor Eto’o egy remek labdát kapott Sneijdertől, és Turnbull mellett a hálóba lőtt (0-1). Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a továbbjutás kérdése. Ancelotti hiába próbált meg már korábban is frissíteni a támadóposzton, sem Joe Cole, sem Kalou behozatala nem hozott érdemi változást, sőt Drogba kiállítása miatt még emberhátrányba is került a hazai csapat. A két mérkőzés alapján az Internazionale megérdemelten jutott tovább.

 

Sevilla–CSZKA Moszkva 1-2 (1-1)

Gólszerző: Perotti, illetve Necid, Honda

 

Két hete még mindenki azt hitte, a moszkvai, 1–1-es végeredmény a Sevillának kedvez majd a visszavágón, elvégre az andalúz gárdának hazai pályán kellett volna kivívni a továbbjutást, ráadásul úgy, hogy idegenben gólt szerzett. Nos a valóságban ennek nem sok jelentősége volt, mert a bátran futballozó CSZKA vendégként, Spanyolországban harcolta ki a továbbjutást.

 

Az eseménytelen első félidő végén két gólt is láthatott a publikum, előbb az orosz csapat jutott előnyhöz Necid révén (0-1), majd egyből a középkezdés után Jesus Navas beadását Perotti váltotta gólra (1-1), ezzel egyenlített a Sevilla.

 

A második játékrészben a hazaiak mindent egy lapra feltéve próbálták meg megszerezni a győztes gólt, ám hiába érkezett a folytatásra Kanouté is a csapatba, a spanyol csapatnak nem sikerült újra bevennie Akinfejev kapuját. Sőt az 55. percben Honda szabadrúgásgóljával a CSZKA vette át a vezetést (1-2), s ezt az előnyét meg is tartotta a találkozó végéig, így bejutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0