Archívum

David Beckham a negatív fogadtatástól fél

MNO

2007. július 11., szerda 08:48
David Beckham és családja csütörtökön utazik el Los Angelesbe. Az angol válogatott középpályás most először beszélt arról, hogy kicsit tart az amerikai kalandtól.
A Real Madridtól távozó sztár őszintén nyilatkozott a Sportig Life című lapnak. Az interjú során Beckham többször is kitért arra, mennyire tart a negatív fogadtatástól.

„Az az igazság, hogy kicsit félek ettől az egésztől, ugyanis most úgy várnak engem, mint valami Messiást” – mondta a futballista. Ugyanakkor mindenkinek tudnia kell, hogy én nem az a játékos vagyok, aki átveszi a labdát, és kicselez tíz embert, majd a hálóba gurít. Igazi profi csapatjátékosnak tartom magam. Azt tudom ígérni, hogy a szemléletmódomat, a hozzáállásomat megpróbálom majd átadni a fiatal tehetséges játékosoknak a Los Angeles Galaxynál - nyilatkozta Beckham, aki hozzátette: családjával együtt már alig várják, hogy elkezdődjön új életük a tengerentúlon.

(samsungsport.hu)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0