Archívum
Debrecen: csillagos ötös!
Játékban nem mutatott alárendelt szerepet az újonc Pápa csapata, ám a gólhelyzetek értékesítésében már jócskán elmaradt a bajnoki címvédő Debrecentől, így végül a vendég hajdúsági gárda 5-1-re nyerni tudott a magyar labdarúgó NB I 17. fordulójának vasárnapi záró mérkőzésén. Az élen továbbra is a Videoton áll, mögötte két pont hátránnyal a Debrecen következik, harmadik a Győr.
HALADÁS–KAPOSVÁR 2-1 (1-0)
Péntek, Szombathely, 2500 néző. Vezette: Vad II.
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel, Tóth P. – Nagy G. (Lattenstein, 92.), Molnár B. (Simon Á., 42.), Halmosi, Sipos (Diouf, 86.) – Bogdanovics, Oross.
Kaposvár: Milinte – Grúz, Petrók, Zahorecz – Junior (Bőle, 61.), Balázs B., Sztanics, Atanasijevics (Fabries, 64.), Bogdán – Oláh, Godslove (Reszli, 64.).
Gólszerző: Bogdanovics (22. – 11-esből, 78.) ill. Sztanics (71.).
Túlzás lenne azt állítani, hogy az év mérkőzését játszotta a Haladás a Győr a forduló nyitányán, hiszen küzdelmet igen, de jó összecsapást már nem láthatott a találkozót megtekintő drukkerhad. A Kaposvár ugyan többet birtokolta a labdát az első félidőben, mégis a Haladás szerzett vezetést a Sipos buktatásáért megítélt büntetőből, amit Bogdanovics a kapufa segítségével értékesített. A második félidő hajrájához közeledve egyenlített a Prukner-csapat, Reszli bal oldali beadását Sztanics lőtte szép mozdulattal a jobb felső sarokba. Nem késett azonban sokat a válasz, egy kontratámadás végén Bogdanovics a kapu közepébe belsőzte a labdát. Milinte ugyan még beleért a labdába, ám az végül begurult a hálóba. Így nyert végül a szombathelyi gárda 2-1-re.
HONVÉD–MTK 4-1 (2-1)
Szombat, Budapest, Bozsik-stadion, 1500 néző. Vezette: Bognár.
Honvéd: Tóth I. – Takács Á., Botis, Vukmir, Hajdú – Jancsuk, Macko, Coira, Abass – Abraham (Nagy Z., 88.), Bajner (Vaccaro, 16.).
MTK: Filipovics – Rodenbücher, Balogh B., Pintér Á., Hidvégi – Zsidai, Pátkai (Vadnai, sz.) – Pál A., Szatmári, Kulcsár T. – Lázok (Könyves, 55.).
Gólszerző: Abass (9.), Botis (36.), Vaccaro (47.), Coira (64.), ill. Lázok (11. – 11-esből).
Idegenlégiósai röpítették a győzelembe a Honvédot is, amely a szenegáli Abass góljával már a kilencedik percben megszerezte a vezetést. Az MTK azonban két perc múlva egyenlített: a hosszú sérülés után visszatérő Pál Andrást Takács Ákos buktatta a büntetőterületen belül, a tizenegyest pedig a Vasastól télen szerződtetett Lázok János váltotta gólra. A kispesti együttes a román védő, Botis remekbe szabott góljával még a szünet előtt ismét átvette a vezetést, ezt a csereként beállt német-olasz Vaccaro és a spanyol Coira megtoldotta még eggyel-eggyel a második játékrészben, így végül 4-1-re nyert a házigazda.
NYÍREGYHÁZA–PAKS 1-1 (0-1)
Szombat, Nyíregyháza, 1500 néző. Vezette: Szilasi.
Nyíregyháza: Ovszijenko – Miskolczi, Kovacsevics, Balbinot, Varga – Nacim (Zabos, 59.), Davidov, Struhár, Pákolicz (Fekete, 69.) – Honma, Andorka (Nánási, 82.).
Paks: Kovács A. – Horváth L., Szabó J., Éger, Vári – Heffler, Fiola, Nagy I. (Vayer, 40.), Sipeki (Bartha, 67.) – Kiss T. (Lisztes, 85.), Tököli.
Gólszerző: Fekete (72.) ill. Tököli (15.).
Szorgosan gyűjtögeti a pontokat a Nyíregyháza, amelynek a kiesés elkerülésért vívott harcban minden egyes megszerzett pontra égetően nagy szüksége van. A Szentes-gárda most a Paks elleni mérkőzésen tartott otthon egy pontot, pedig a vendégek Tököli góljával már az első negyedóra végén előnybe kerültek. A második félidő hajrájában aztán a csereként beállt Fekete egyenlíteni tudott egy közeli fejessel.
ZALAEGERSZEG–FERENCVÁROS 3-3 (0-2)
Szombat, Zalaegerszeg, 5000 néző. Vezette: Szabó Zs.
ZTE: Vlaszák – Szalai T., Bogunovics, Miljatovic, Todorovics (Magasföldi, 67.) – Sluka, Máté P., Kamber, Balázs Zs. (Illés, sz.) – Rudnevs, Rajcomar (Pavicsevics, sz.).
FTC: Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Tutorics, Stockley – Doherty (Ahmed, 62.), Morrison, Kulcsár D. (Lipcsei, 83.), Rósa D.(Balog Z., 62.) – Ferenczi, Elding.
Gólszerző: Pavicsevics (54.), Illés (81.), Balog Z. (87. – öngól) ill. Elding (1., 38.), Todorovics (48. – öngól).
Kiállítva: Dragóner (56.), Morrison (71.).
Góllal kezdődött a találkozó, a 43. másodpercben Rósa bal oldali beadását Elding passzolta egy lépésről a zalaegerszegi kapuba. Az angol támadó a 38. percben ismét megvillant, kétgólosra növelve ezzel a zöld-fehérek előnyét. A második félidő is Fradi-góllal indult, egy ártalmatlan szituációban Todorovics burleszkfilmbe illő mozdulattal a saját kapujába emelte a labdát. A háromgólos előny birtokában kissé visszavett a tempóból a Ferencváros, a hazai csapat Pavicsevics harcosságának köszönhetően hamarosan szépített is. Dragóner kiállítása egy csapásra megváltoztatta a játék képét, a ZTE-ben felcsillant az egyenlítés reménye. Sőt a jamaicai Morrison is piros lapot kapott a vendégektől, így a Csank-csapatnak már csak kilenc ember ellen kellett felvennie a küzdelmet. A Fradi hősiesen állta a hazai rohamokat, egészen az utolsó tíz percig. Ekkor Illés egy bombagóllal közelebb hozta csapatát a pontszerzéshez, amelyet végül sikerült is kiharcolnia a kék-fehéreknek, miután Sluká szöglete Balog Zoltán fejéről saját kapujába pattant. A döntetlen igazságosnak mondható.
GYŐRI ETO–VASAS 1-1 (0-1)
Szombat, Győr, ETO Park, 1500 néző. Vezette: Solymosi.
Győr: Sztevanovics – Fehér Z., Eugene, Sztanisics (Nicorec, sz.), Szabó O. – Koltai (Ceolin, 62.), Józsi, Pilibaitis (ADilovic, 74.), Tokody – Alekszidze, Kink.
Vasas: Végh – Balog Zs., Mileusznics, Kovács G., Katona – Remili (Bosi, 80.), Bakos, Pavicsevics (Piller, 65.), Majoros – Hrepka, Divics.
Gólszerző: Nicorec (91. – 11-esből), ill. Hrepka (44.).
Egy hete kiváló játékkal győzött az Újpest vendégeként a Győr, most azonban nem bírt a papíron gyengébbnek vélt Vasassal. Sőt a piros-kékek még a 90. percben is vezettek Hrepka góljával, ám az utolsó pillanatokban Nicorec büntetőből elért találatával egyenlített Pintér Attila együttese. A Győr mindenképpen rászolgált az egy pontra, hiszen szinte végigtámadta a mérkőzést.
DIÓSGYŐR–VIDEOTON 0-1 (0-0)
Szombat, Miskolc, 8000 néző. Vezette: Farkas Á.
DVTK: Malinauskas – Bognár Zs., Gal, Supic, Zámbó – Vukadinovics, Lippai (Menougong, 83.), Roszel, Dobos (Zsivoczky, 79.) – Bajzát, Brnovics (Balajti, 63.).
Videoton: Sebők Zs. – Andics, Radovics, Lipták, Elek – Sándor Gy., Polonkai, Farkas I. B., Nagy D. (Farkas II B., 89.) – Sitku (Nikolics, sz.), Alves (Lencse, 85.).
Gólszerző: Nikolics (52.).
A vártnál nehezebben nyert a Videoton a kiesőhelyen álló Diósgyőr otthonában. A listavezető győztes gólját a szünetben becserélt Nikolics szerezte, aki Alves centerezését követően lőtt Malinauskas hálójába. Dr. Mezey György tanítványai így őrzik vezető helyüket a tabellán.
KECSKEMÉT–ÚJPEST 2-1 (1-0)
Szombat, Kecskemét, 3000 néző. Vezette: Fábián.
KTE: Lazareanu – Schindler, Gyagya (Némedi, 39.), Lambulics, Kokot – Vörös, Csukics, Bagi – Simon A. (Litsingi, 77.), Montvai (Dudu, 90.), Bori.
Újpest: Balajcza – Dudics, Takács Z., Vermes, Kiss Z. – Korcsmár (Tóth N., 81.), Millar – Simek, Vasziljevics (Kabát, 57.), Foxi (Barczi, 57.) – Rajczi.
Gólszerző: Montvai (34.), Simon A. (52. – 11-esből), ill. Millar (71.).
Kiállítva: Takács Z. (91.).
A két lila-fehér együttes csatáját a házigazda Kecskemét nyerte, ez egyben azt is jelentette, hogy a vendég újpestiek két vereséggel kezdték a tavaszi szezont. A KTE Montvai fejesgóljával szerzett vezetést az első félidőben, ezt Simon Attila – aki éppen Újpestről érkezett a télen – növelte egy tizenegyes-góllal. Millar találata már csak a szépítésre volt elég.
PÁPA–DEBRECEN 1-5 (1-4)
Vasárnap, Pápa, 2000 néző. Vezette: Iványi.
Pápa: Szűcs L. – Tóth G., Dlusztus, Farkas A., Rajnay – Quintero (Abwo, sz.), Gyömbér (Jovánczai, 79.), Heffler – Bárányos, Bali (Orosz, 82.), Rebryk.
DVSC: Polekszics – Bernáth (Szélesi, 33.), Mijadinoszki, Mészáros, Laczkó – Szakály P., Kiss Z., Ramos (Varga J., 59.), Czvitkovics – Feczesin (Coulibaly, 77.), Rudolf.
Gólszerző: Farkas A. (11. – 11-esből), ill. Rudolf (19.) Tóth G. (22. – öngól), Mijadinoszki (40.), Szakály P. (45.), Czvitkovics (92.).
A Bali lerántásért megítélt büntetőből Farkas Attila szerzett vezetést a Pápának a 11. percben, ám a Debrecen a félidő második felében kiváló százalékban használta ki az előtte adódó lehetőséget, s a szünetig 4-1-re elhúzott. A mezőnyjátékban egyenrangú ellenfélnek bizonyuló Pápa többször is gólt lőhetett volna a második játékrészben, de Polekszics és a Mijadinoszki vezérelte vendég védelem állta a sarat, sőt Czvitkovics az utolsó pillanatokban még növelte is a különbséget a két csapat között.
Az élmezőny:
1. Videoton 39 pont
2. DVSC 37
3. Győr 30
4. Újpest 29
5. ZTE 27