Archívum

Demcsák is cégtárs

Kínos kapcsolatok a leendő szóvivő közvetlen környezetében
Magyar Nemzet

2007. március 21., szerda 00:04
Demcsák Zsuzsa leendő kormányszóvivő férje nemcsak ismerte Sz. Istvánt, akit bűnszervezet működtetésével gyanúsítanak, hanem be is társult annak legtöbb vállalkozásába – derítette ki lapunk. Az egyik szerencsejátékokkal foglalkozó cégben pedig Demcsák férje mellett maga a kormányszóvivő-jelölt is érdekelt.
Nem válaszolt a kormányszóvivői iroda tegnap lapunk azon kérdésére, hogy mikor kezdődött el és miért nem zárult még le Demcsák Zsuzsa leendő kormányszóvivő C típusú nemzetbiztonsági átvilágítása. A nemzetbiztonsági törvény szerint erre harminc nap áll az illetékes szervezetek rendelkezésére, a vizsgálati idő azonban indokolt esetben meghosszabbítható. Megírtuk, hogy a televíziós riporter férje, Kiss József maffiakörökkel hozható kapcsolatba. Volt cégtársa ugyanis jelenleg előzetes letartóztatásban van több bűncselekmény mellett egy kettős gyilkosság megrendelésének, illetve bűnszervezet vezetésének, működtetésének gyanúja miatt. Sz. Istvánt, a Pest megyében tevékenykedő Koszi-klán egyik vezetőjét kommandósok segítségével fogták el egy éve.

Az általa irányított társaság prostituáltak futtatásával, kábítószerrel, üzemanyaggal, védelmi pénz szedésével és tartozások behajtásával, pénznyerő automaták telepítésével foglalkozott.

Az előzetes letartóztatásban lévő Sz. Istvánnak és Demcsák férjének, Kiss Józsefnek több közös érdekeltsége is volt, sőt a február végi cégadatok szerint a Fekete Dominó nevű vendéglátóipari vállalkozásban még ma is tulajdonosok. A két társ céginformációk szerint összesen öt vállalkozás ügyeit vitte közösen (ezek főként szerencsejátékkal és vendéglátással foglalkoznak), Sz. Istvánnak ezen kívül csak egy autóbontást végző bt.-je van.

A Gál J. Zoltán államtitkár által jelölt Demcsák Zsuzsa saját vállalkozása miatt is magyarázkodásra kényszerülhet, hiszen a kormányszóvivő-jelölt maga is érdekelt egy különös kapcsolatokkal és tevékenységi körrel rendelkező társaságban. Demcsák házastársával és vietnami cégtársakkal ugyanis közösen jegyez egy céget. A Solvenus Kft. fő profilja szerint szerencsejátékkal és fogadással, illetve „egyéb pihenő-szórakoztató tevékenységgel” foglalkozik. A kft.-ben Demcsák Zsuzsa és Kiss József mellett olyan személyek is megjelentek, akik a maffiagyanúba keveredett Sz. Istvánnal is üzleti kapcsolatban álltak.

Simicskó István, a nemzetbiztonsági bizottság KDNP-s elnöke érdeklődésünkre elmondta: a leendő kormányszóvivő fontos, bizalmas munkakörben látja el feladatát, C típusú átvilágításának így feltétlenül ki kell terjednie a házastársára is, hiszen itt is előfordulhat kockázati tényező. – Amennyiben a Nemzetbiztonsági Hivatal jelzi, hogy alkalmazása kockázattal járhat, a miniszterelnök mégis megbízza, úgy a felelősséget Gyurcsány Ferenc magára vállalja – mondta lapunknak a politikus. Demeter Ervin, a szakbizottság fideszes tagja figyelmeztetett, hogy a törvény biztonsági kockázatnak tekint minden olyan tényezőt, amely alkalmas rá, hogy az átvilágított személy jogellenes céllal befolyásolhatóvá váljon.

– A Demcsák Zsuzsa férjével kapcsolatos burkolt, vagy nem is annyira burkolt vádak megjelenése tudatosan felépített támadást sejtet, ezek személyes, üzleti vagy akár politikai okokra vezethetők vissza – közölte a kormányszóvivői iroda. Hangsúlyozták, április 2-tól Demcsák Zsuzsa lesz a Magyar Köztársaság kormányának szóvivője. Az iroda újfent kijelentette, hogy a C típusú átvilágítás „minden kérdésre egyértelmű, megnyugtató választ ad majd”. – Az új kormányszóvivő személye iránti fokozott érdeklődés természetes. E hírek publikálásában, a valótlan vagy pontatlan információk terjesztésében azonban jogi és erkölcsi felelőssége van a sajtó minden munkatársának – intette óvatosságra az újságírókat az Országos Sajtószolgálaton keresztül a Gál J. Zoltán államtitkár felügyelete alatt működő hivatal. Mindez szinte szó szerinti ismétlése annak a közlemények, amelyet a Színes Bulvár Lap március 14-i, Demcsák férjének ügyeit megszellőztető cikkére adott ki az iroda.

Török László
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés