Archívum

Döglött bálna szegeződött a luxushajó orrára + Képek

MNO

2010. július 30., péntek 22:15
Elpusztult bálnát találtak a Sapphire Princess luxus óceánjáró öblös orrára szorulva. Tíz év alatt ez már a harmadik eset, hogy a Princess Cruises hajózási vállalat alaszkai flottája védett tengeri emlőssel ütközött.
A hajó elején a merülési szintnél található öblös orra „szegeződött” a 13 méteres hosszúszárnyú bálna, amelyről időközben kiderült, hogy egy felnőtt nőstény volt – mondta Julie Speegle, az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) szóvivője.


A szakemberek csak a tetem boncolása után tudják megállapítani, hogy a hajóval való ütközés okozta-e az állat halálát. Az esetet azonban mindenképpen kivizsgálják, mert az amerikai törvények szerint a hosszúszárnyú bálnák veszélyeztetett fajnak minősülnek, ezért rendkívül ügyelnek védelmükre. Speegle szerint még az is elképzelhető, hogy a bálna már halott volt, amikor a hajóval ütközött.


A Sapphire Princess tavaly egy – szintén végveszélyben lévő – közönséges barázdásbálnával ütközött. A hajózási társaságnak 2007-ben 750 ezer dollárt kellet fizetnie egy 2001-ben történt baleset miatt. Akkor a Glacier Bay Nemzeti Park területén találtak egy összetört fejű bálnatetemet.


Képek: Reuters


A hajótársaság nem ismerte el, hogy elütötte volna a bálnát, azonban bűnösnek vallotta magát, amiért az egyik hajóját nem lassította le a bálnákkal teli vizekben biztonságosnak tekintett sebességre.

(impulzus.ro)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0