Archívum

Drágább a liszt, drágább lesz a kenyér is?

MNO, TR

2010. szeptember 03., péntek 21:59
E hónap közepétől akár már több üzletben is drágább lehet a kenyér, az ártárgyalások most folynak a sütőipari vállalkozások és a kiskereskedelmi boltok, bolthálózatok és áruházláncok között – mondta Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára pénteken az MTI-nek.
A szakember az áremelést a gabona, illetve a liszt árának drasztikus emelkedésével, továbbá az energia- és szállítási költségek növekedésével indokolta. A főtitkár szerint egy kilogramm fehér kenyér átadási ára, amiért a sütőipari vállalkozások a kiskereskedőknek adják a kenyeret 160-190 forint között van.

Az átadási ár nagymértékben függ attól, hogy melyik üzletnek szállít a vállalkozás és az ország mely részén működik a cég – tette hozzá Werli József. A fogyasztói ár területenként és boltonként eltérően az említett kenyérfajtánál 170-260 forint között mozog kilogrammonként. (Így a szakértők szerint a fehér kenyér fogyasztói ára az áremelkedést követően közelíthet a kilogrammonkénti 300 forinthoz. A szakértők úgy vélik, hogy azokon a helyeken, ahol magasabb az átadási ár, ott 15-20, máshol pedig akár 25-30 százalékos átadási árnövekedés is indokolt lehet.) 

A szakember jelezte azt is, hogy a liszt áremelkedése a korábbiakhoz képest már elérte a 80-90 százalékot, 45-46 forintról 82-85 forintra emelkedett. A mintegy 40 forintos kilogrammonkénti emelkedésből Werli József szerint az következik, hogy az előállítási költség, akár 30 forinttal is emelkedhet kilogrammonként.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1