Archívum

Egy a cél: a Barcelonát elkerülni

MNO

2010. március 18., csütörtök 12:04
Laurent Blanc ha egyet kívánhatna, az az lenne, hogy a Bordeaux kerülje el a Barcelonát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Az Olympiakosz vezetőedzője szerint csapata az első mérkőzésen bukta el a továbbjutást.
A vártnál nehezebb szülés volt, de végül beigazolódott a papírforma: a Bordeaux kettős győzelemmel búcsúztatta az Olympiakoszt a BL nyolcaddöntőben, és Laurent Blanc-nal az élen már nagyon várja a sorsolást.

„Ha valamely csapatot, akkor a Barcelonát mindenképpen el szeretnénk kerülni” – szólt a Girondins vezetőedzőjének óhaja már a pénteki sorsoláson elmélkedve.

Ami a szerdai összecsapást illeti, Blanc maximálisan elégedett volt játékosai teljesítményével, csupán Alou Diarra kiállítása borzolta a kedélyeit.

„Azt követően, hogy mi is tíz emberre fogyatkoztunk, túlságosan izgalmas lett a meccs, de mindent megtettünk azért, hogy mi jussunk a nyolc közé. Büszke vagyok magunkra.”

Bozsidar Bandovics, a pireusziak mestere úgy véli, nem a franciaországi találkozón bukták el a továbbjutást.

„Onnantól kezdve, hogy kikaptunk hazai pályán, tudtuk: hatalmas bravúr kell a továbbjutáshoz. Ez nem sikerült, de emelt fővel estünk ki.”

(sporthirado.hu)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0