Archívum

Egyre több call centerest keresnek

MNO

2010. szeptember 09., csütörtök 13:24
Az ügyfélkiszolgálásban – beleértve a nagyvállalatok belső telefonos ügyfélszolgálati központjait (call center) is – komoly munkahelyteremtő potenciál van, jelenleg Magyarországon több mint 150 000 embert – egyharmaduk call centeres – foglalkoztatnak ebben a szektorban, és ez 10 százalékkal nőhet a következő évben – mondta Tóth Éva Mária, a Humán Erőforrás Alapítvány elnöke csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Ismertette: 28 ezren dolgoznak nemzetközi szolgáltató központokban, tavaly több mint ezerrel nőtt az itt foglalkoztatottak létszáma. Tóth Mária Éva hangsúlyozta, hogy az iparágban foglalkoztatottak száma a válság ellenére is nőtt Magyarországon, főként a bankok, a kintlévőség-kezelő cégek, illetve a közműszektor bővítette ügyfélszolgálati kapacitásait.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1
Hirdetés