Archívum

Életfogytiglan a fekete sereg vezetőjének, 100 év fegyház a társaknak + Képriport

MNO

2010. december 14., kedd 21:44
Tényleges életfogytiglant kapott a fekete sereg szökésben lévő vezetője, Magyar Róbert, 28 társa pedig összesen több mint száz év fegyházat a Fővárosi Bíróságon kedden kihirdetett elsőfokú ítélet szerint.
A fekete seregként ismertté vált bűnszervezet az ügyészség szerint prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével, tartozásbehajtással foglalkozott, erőszakos küzdelmeket folytatott a mindezekből származó illegális jövedelmekért, és még a fegyveres leszámolástól sem riadt vissza.

A kedd délelőtti ítélethirdetés során a büntetések felolvasását követően a tárgyalóteremben nyomban megbilincseltek és előzetes letartóztatásba helyeztek nyolc, még szabadlábon lévő vádlottat. A többórás indoklás délután várható. A 6-8 évvel ezelőtti cselekmények között van minősített emberölés, zsarolás, lőfegyverrel való visszaélés és garázdaság.

A monstre perben, amelyben csak a perbeszédek több mint egy hónapig tartottak, az ügyész tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott Magyar Róbertre, míg védője bizonyítottság hiányában történő felmentést kért. A vádhatóság képviselője a további 29 vádlott közül 23 esetében kért fegyházbüntetést.

A bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más bűncselekmények miatt indult ügyben a Vaskuti András vezette, ötös tanács 2007 márciusa óta tárgyal. A per nagyságát jól példázza, hogy már a vád benyújtásakor 15 ezer oldalnyi iratanyaga volt, azóta több mint 100 tárgyalási napot tartottak. A vád a bűnszervezetben a 30 vádlottból 18 vett részt. Az ítélet indoklása még tart.

Az ügyész, a vádlottak és védelem is számos ponton megfellebbezte a döntést, így várhatóan a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon az eljáró öttagú bírói tanács elnöke által is „gigapernek” nevezett ügy, amelyben négy vádirat alapján, több mint száz tárgyaláson több száz tanút és félszáz szakértői véleményt hallgattak meg.

Az egész napos ítélethirdetés során csak a kiszabott büntetések ismertetése egy órán át tartott. Ezután következett az ítélet nyolc órás szóbeli indokolása. Az ítélethirdetés késő este ért véget. A nem jogerős ítélet szerint a fekete seregként ismerté vált bűnszervezet Magyar Róbert 2002-es börtönből történt szabadulásától 2004 végéig éveken keresztül prostitúciós hálózatot működtetett, védelmi pénzeket szedett, tartozásokat hajtott be, s a mindezekből, illetve más bűncselekményekből származó illegális jövedelmek feletti ellenőrzésért erőszakos küzdelmeket vívott más bűnözői csoportokkal, és egyes vádlottak a fegyveres leszámolástól sem riadtak vissza.

A vádlotti körre jellemző, hogy a büntetett előéletű, küzdősportokat űző Magyar Róbert vezetésével korábbi börtön, sport és rokoni kapcsolatok alapján olyan szervezet jött létre, amelynek révén az elsőrendű vádlott rövid idő alatt akár több száz embert is képes volt mozgósítani. A vádlottak közül jelenleg is négyen töltik más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztésüket, egyikük egy szerb férfi, akit a kecskeméti maffiaperben már jogerősen elítéltek. Sok vádlott visszaeső, vagy többszörös visszaeső, volt aki ötször, volt aki tízszer, de olyan is, aki tizenhétszer volt már büntetve rablás, lopás, önbíráskodás, hivatalos személy elleni erőszak, kábítószerrel visszaélés és más bűncselekmények miatt.

A bíróság megjegyezte azt is, hogy a vádlottak büszkén hangoztatták roma származásukat, egymást testvéreknek nevezték. Ehhez a bűnözői körhöz kapcsolódva két ügyvéd is a vádlottak padjára került: egyiküket felmentette az elsőfokú bíróság, mert bár megsértette hivatása szabályait, de bűncselekmény elkövetése nem bizonyított, a másik megvádolt ügyvéd el sem jött a keddi ítélethirdetésre, így esetében a bíróság nem is hozott határozatot.

A bíróság jobbára bizonyítottnak találta a vádpontokat, amelyek között szerepel az alvilágban Ragyás Tóniként ismert H. Antal lelövése és egy társának életveszélyes megsebesítése, egy rivális bandával vívott tűzharc egy diszkónál, amelynek csak könnyebb sérültjei voltak, és egy mátészalkai vállalkozó házánál tartott erődemonstráció, ahol Magyar Róbert tucatnyi embere vonult fel szamurájkardokkal, baseball-ütőkkel, viperával, bozótvágókéssel, és fegyverekkel, amelyekből többször rálőttek a sértettre és megsebesítették. Ez utóbbi összetűzés oka illegális cigarettakereskedelemből származó jövedelmek megszerzése volt. Az ügy sajátossága, hogy a vádpontok többségében az eljárás adatai szerint a sértettek sem tekinthetők makulátlannak.

Az elsőfokú bíróság többször kritizálta a rendőrség és az ügyészség munkáját. Kifogásolta például azt, hogy a nyomozás során szabálytalanul végezték a felismerésre bemutatást, az ügyészség pedig esetenként nem adta magyarázatát annak, hogy a bűncselekmény helyszínén tartózkodók közül kit miért vádolt meg, vagy hagyott a tanú pozíciójában. Ezzel összefüggésben a bíró hangsúlyozta, hogy aki ellen az ügyészség nem emelt vádat, azt a bíróság semmiképpen sem ítélheti el.

Magyar Róbert – miután három évig tartó előzetes letartóztatását a bíróságnak a törvény kötelező rendelkezése folytán korábban meg kellett szüntetnie – ez év januárjában megszökött a házi őrizetből. Amennyiben a hatóságok kézre kerítik, és jogerőre emelkedik a kedden kiszabott tényleges életfogytiglani szabadságvesztése, soha többet nem jöhet ki a börtönből. Rajta kívül még mintegy két tucatnyi vádlott kapott kedden tíz-tizenöt év körüli, illetve ötéves szabadságvesztést erőszakos bűncselekmények miatt, amelyeknek Magyar Róbert többnyire nem tettese, hanem felbujtója volt.

(MTI)