ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
Archívum
Elhatárolódtak a korrupt tisztektől a tataiak
Huszti András dandártábornokot, aki a szentendrei központi kiképzőbázis irányítója lesz, Huszár János ezredes követi április 16-tól a tatai 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoki székében. Az állománygyűlésen elhatárolódtak azoktól, akik visszaéltek beosztásukkal.
A személyi változást Kovács József vezérőrnagy, az összhaderőnemi parancsnokság szárazföldi haderőnemének főnöke jelentette be pénteken az alakulat állománygyűlésén. Ezt megelőzően felolvasták azokat a parancsokat, melyek több a szolgálatát kiemelkedően teljesítő részére különböző kitüntetések, előléptetések és pénzjutalmak átadását rendelték el.
Elismerésben részesítették a dandár futóversenyének dobogós helyezettjeit is az egyéni indulóknál éppúgy, mint a csapatokat alkotók között. A későbbiekben felolvasták a honvédelmi miniszter és a honvéd vezérkar főnökének közös levelét, melyben utaltak az 1848-as polgári forradalmat követő szabadságharcra, amikor szinte a semmiből jött létre a nemzeti hadsereg. Az a haderő, melynek akkori és későbbi tagjai mindig teljesítették kötelezettségeiket, mint ahogy a maiak is, akik a válság ellenére nap mint nap helytállnak. Sajnos voltak köztük néhányan, akik visszaéltek beosztásukkal, de tőlük a tisztességgel szolgálók Tatán is elhatárolódnak.
(kemma.hu)

Hirdetés
Szavazás