Archívum

Elie Wiesel díszvendég lesz

MNO, PL

2009. december 09., szerda 08:29
Magyar–zsidó együttélés – együtt a közös jövőért címmel szimpóziumot szervez ma az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz); a rendezvény díszvendége Elie Wiesel Nobel-békedíjas író lesz.
A konferencián felszólal Bajnai Gordon miniszterelnök, előadást tart Kányádi Sándor Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, zárszót mond Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke. Az ülésen előadást tart Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke. Elie Wiesel abból az alkalomból látogat Budapestre, hogy az idén 20 éves a Chábád Lubavics zsidó vallási mozgalom Magyarországon. A Chábád Lubavics mozgalom a hagyományos zsidó vallás egyik irányzatához, a haszidizmushoz kötődik, a zsidóság népszerűsítését tekinti legfőbb feladatának, szakítva a befelé fordulással. A haszidizmus a Kelet-Európában a 18. században kialakult misztikus mozgalom. Maga a haszid elnevezés a hasszidim, azaz kegyes, jámbor szóból származik.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2