Archívum

Elpasszolják a drótgyárat?

PL, MNO

2010. március 13., szombat 13:37
Egy szakmai befektető kívánja megvásárolni a jelenleg szlovák–magyar érdekeltségű miskolci drótgyárat, a D&D Drótáru Ipari és Kereskedelmi Zrt.-t – írta az Észak-Magyarország szombaton.
A cég egyelőre a nicosiai bejegyzésű Encaso Trading Limited nevű szakmai stratégiai befektető nevére került, ezt a társaságot bízta meg a leendő szakmai befektető a banki tárgyalásokkal – nyilatkozta a lapnak Luterán László, a Metáltrade Hungaria Kft. tulajdonosa. Ez a cég korábban a D&D-t is birtokolta.

A korábbi tulajdonos azért döntött az eladás mellett, mert a szakmában, Európában egyedüliként, nem álltak résztulajdonosi kapcsolatban alapanyaggyártóval, így óriási volt a kiszolgáltatottságuk, emiatt komoly, előre nem látható veszteséget is felhalmoztak. A Metáltrade 2-3 éve kereste az alkalmas vevőt, míg végül az idén megszülethetett a megállapodás – írta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap. A drótgyárban egyébként folyamatos az alapanyagellátás, teljes kapacitással működnek – olvasható az újságban, amely azonban nem nevesítette meg a vevőt.

(mti)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2