Archívum

Észak-Korea határáig vezetik a kínai gyorsvasutat

MNO

2010. március 18., csütörtök 20:55
A turizmus és a kereskedelem fejlesztésének céljával az északkelet-kínai Liaoning tartomány az észak-koreai határra vezető vasútvonalak építésébe kezdett; négy év múlva már lehet, hogy csak fél nap kell a Pekingből Phenjanba utazáshoz – tájékoztattak helyi illetékesek.
A munkálatok egy része a hét közepén kezdődött meg, és a pályák 3-4 éven belül járhatók lesznek. Az egyik vonal a tartományi fővárost Senjangot (Shenyang) köti össze Tantung (Dandong) várossal, amely a Jalu (Yalu) határfolyó mellett épp az észak-koreai Sinujiuval van szemben. A másik pálya ugyancsak Tantungba vezet, a tartomány iparilag legfejlettebb Talien (Dalian) városából.

Az utazók a 207 kilométeres Senjang-Tantung távolságot jelenleg három és fél óra alatt teszik meg, ami a jövőben egy órára rövidül. A Tantung-Talien útvonalon az utazási idő a közúti két és fél óráról a kötött pályán várhatón 90 percre csökken majd.

Senjang és Tantung között 250 kilométerórás sebességgel fognak közlekedni a vonatok, és 2014-ben adják majd át a pályát. A Tantung-Talien vonal, amelyen 200 kilométeres sebesség lesz az elérhető csúcs, 2013-ra készül el. A két beruházás becsült összértéke 50 milliárd jüan (7,3 milliárd dollár).

A két vasútvonalnak kiemelt szerepet szánnak a Kína és Észak-Korea közötti kapcsolatokban, elsősorban a kereskedelemben és a turizmusban. Az érdekelt vállalkozók a biztonságos és gyors szállítást, a költségek mérséklődését várják.

A két ország közötti határ menti kereskedelem 70 százaléka Tantungon keresztül zajlik, és az Észak-Koreába utazó kínai turisták túlnyomó része is a Jalu folyó – Tantungot és Sinuijut összekötő – hídján lépnek be a szomszédos országba. A kínai határváros egyébként egy autópálya-híd építését tervezi a határ túloldalára, a munkálatok ez év második felében már meg is kezdődnek. Az országos turisztikai hivatal március másodikán jelentette be, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) megkapta a csoportos turisztikai célország státust, és április 12-én útnak is indul az első csoport.

A Hszinhua hírügynökség összeállításából kiderül, hogy a Peking és Senjang közötti 250 kilométeres óránkénti sebességű vonatközlekedésre tervezett gyorsvasút, aminek építéséhez júliusban fognak hozzá, 2014-re készül el. A menetidő az expresszel két óráról 30 percre csökken.

Amennyiben a KNDK javít a vasúti közlekedés állapotán, és a mi belföldi vonalaink is elkészülnek, Pekingből fél nap alatt Phenjanba lehet majd jutni – állapította meg Lu Csao (Lu Chao) a tartományi tudományos akadémia kutatója.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0