Archívum

Fecsegnek a művészek

MNO, Lukács Zsuzsa

2008. június 30., hétfő 11:46
Létrejött egy művészeti fórum, ahol építészek, grafikusok, ékszerészek együtt morfondíroznak az esztétikán, és filozofálgatnak a művészetről a Pecha Kucha Night (fecseg-locsog, japánul) rendezvényein negyedévente a Szervita téri Kortárs Építészeti Központban.
Ennek az új és innovatív szerveződésnek az ötletgazdája a tokiói székhelyű Klein Dytham Architecture építészeti iroda. A fórum célja a fiatal tervezők teljes támogatása azáltal, hogy bemutatkozási lehetőséget nyújtanak számukra.

Bujdosó Attila, a budapesti Pecha Kucha Night főszervezőjének meggyőződése, hogy a rendezvény sikerét a művészekben tobzódó bemutatkozási vágy okozta. „Japánban ismerkedtem meg a Pecha Kucha rendezvénnyel, amelyen jómagam is részt vettem. Miután 2006-ban hazaérkeztem, rájöttem, hogy Magyarországon is van igény egy olyan fórumra, ahol bárki bemutathatja a munkáját anélkül, hogy galériát kellene bérelnie. Így indult az ötlet, és hála az égnek szponzorok segítségével rögtön meg tudtuk valósítani a terveinket ” – tette hozzá Bujdosó. 

A Pecha Kucha vibráló hangulata olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy Tokió után világszerte többtucatnyi nagyvárosban kezdtek „fecseg-locsog”-rendezvények szerveződni. Bujdosó nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy ez a rendkívüli és izgalmas rendezvény önmegvalósítási lehetőséggel ajándékozza meg a művészeket. A szakmai diskurzus keretein belül az előadók új kapcsolatokat építhetnek ki maguk közt, továbbá egymástól is tanulhatnak. „Ezeken az estéken fantasztikus eszmecserék folynak, pontosabban az egész esemény egyfajta eszmei svédasztal” – említette Bujdosó.

A csipegetés közepette azért sokkal többről van ám szó. Bujdosó örvend, hogy pozitívak a visszajelzések. „Mindenki elégedett, és úgy véli, hogy érdemes eljönni, mert a művészek megtalálják a saját múzsájukat. Az esemény interaktív, ahol a tervezőtől kezdve az ékszertervezőig, a grafikustól a kurátorig mindenki feltalálja magát, és beolvad a társaságba. Fantasztikus látni, ahogy különböző művészi ágak hatással vannak egymásra, inspirálják egymást, illetve egymásba olvadnak” – hangsúlyozta Bujdosó.

Bujdosó reménykedik, hogy a sajátos fórumuk áttételesen hatással lesz a magyar modern építészetre. „Sajnos a bürokrácia és a sok jogszabály nem hagyja az építészeket, hogy felülmúlják magukat, ezek sajnos limitálják az embert. Fantasztikus és kreatív építészek vannak az iparon, mint például Kovács D. Barna, támogatni kell őket, hogy kivitelezhessék a terveiket ” – állította a főrendező. Több térre, támogatásra és szabadságra lenne szükség, hogy a fiatal művészek érvényesülhessenek. Remélhetőleg a Pecha Kucha Night rendezvénye egy jó kis lökést ad a kevésbé flexibilis és stagnáló művészdiktátoroknak.