Archívum

Fejjel verte a Vasast a Szentes-csapat

Pintér Patrick

2010. február 28., 20:10

A 87. percben még 2-1-re vezetett a Vasas a Fáy utcában a magyar labdarúgó NB I 16. fordulójának záró mérkőzésén a Nyíregyháza ellen, ám a vendégek a hátralévő időben megfordították a mérkőzést, s három ponttal távozhattak a fővárosból. Bár Szentes Lázár tanítványai még így is kiesésre állnak, pontszámban közelebb tudtak férkőzni a vetélytársakhoz. A tabellát a Videoton vezeti, két pont előnnyel a Debrecen, s héttel a szintén a bajnoki aranyra hajtó Újpest előtt.

DEBRECENI VSC–DIÓSGYŐRI VTK 3-1 (0-1)

Péntek, Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion, 4000 néző. Vezette: Szabó Zs.

DVSC: Polekszics – Bodnár (Dombi, sz.; Szakály P., 50.), Mészáros, Mijadinoszki, Laczkó – Czvitkovics, Varga J., Ramos, Yannick – Rudolf, Coulibaly (Feczesin, 62.).

DVTK: Malinauskas – Bognár Zs., Gal, Supic, Zámbó – Dobos (George, 57.), Vukadinovics, Lippai, Roszel (Sadjo, 72.) – Brnovics, Bajzát.

Gólszerző: Laczkó (80.), Rudolf (82.), Mijadinoszki (90.), ill. Laczkó (43., öngól).

 

Küzdelmes mérkőzést láthatott a szép számú publikum Debrecenben, a kiesés elől menekülő Diósgyőr csap az utolsó tíz percben adta meg magát a végig mezőnyfölényben futballozó Lokinak. Az első félidőben Coulibaly többször is gólt szerezhetett volna, ám a végig magabiztosan védő Malinauskas mindannyiszor hárította a szenegáli csatár próbálkozásait. Némi meglepetésre a szünet előtt egy ellentámadás végén előnyhöz jutott a vendégcsapat: Bognár Zsolt beadása megpattant Laczkón, a labda így a kővé dermedt Polekszics mellett a hosszú felső sarokba hullt (0-1).

 A DVSC a második félidőben mindent egy lapra feltéve támadott, igaz, olyan iramot nem tudott diktálni, amit a Diósgyőr ne tudott volna követni, s koncentrált játékával sokáig győzelemre állt. Aztán a 80. percben egy jobb oldali szöglet után Laczkó a hálóba fejelt, ezzel egyenlített a hajdúsági gárda (1-1). Három perccel később Feczesin lépett ki a félpályától, majd a tizenhatoshoz érve középre adott, a bal szélen érkező Rudolfnak pedig nem okozott gondot két lépésről a kapuba passzolni a labdát (2-1). Az utolsó percben Mijadinoszki is bevette a DVTK kapuját, így végül 3-1-re nyert a címvédő.

 

VIDEOTON–KECSKEMÉT 2-0 (0-0)

Szombat, Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 3000 néző. Vezette: Bede.

Videoton: Sebők Zs. – Andics, Horváth G., Lipták, Elek – Polonkai, Sándor Gy. (Szakály D., 73.), Farkas B., Nagy D. (Ponczók, 84.) – Sitku (Nikolics, 67.), Alves.

KTE: Lazareanu – Schindler, Gyagya, Lambulics, Farkas I. (Kokot, 76.) – Bagi, Csukics, Vörös (Alempijevics, 71.), Bori – Montvai (Simon A., 69.), Csordás.

Gólszerző: Polonkai (41.), Alves (61.).

Kiállítva: Csordás (60.), Alempijevics (90.).

 

A papírformának megfelelően begyűjtötte a három pontot az őszi első Videoton a Kecskemét ellen. A hazai együttes végig kézben tartotta a játék irányítását, s az első félidő végén Polonkai találatával meg is szerezte a vezetést. A szünet után negyedóra telt el, amikor Csordás reklamálásért piros lapot kapott, a fehérvári együttes pedig egy percre rá megduplázta előnyét Alves révén. Az utolsó percben Alempijevics durva belépőért a kiállítás sorsára jutott. A mezőnyfölényben futballozó Videoton így megérdemelten győzött a hazai kaput alig-alig veszélyeztető KTE-vel szemben.

 

KAPOSVÁR–HONVÉD 1-0 (1-0)

Szombat, Kaposvár, 2000 néző. Vezette: Németh Á.

Kaposvár: Milinte – Grúz, Petrók, Zahorecz – Gujic (Balázs, 43.), Pest K., Maróti, Sztanics, Bogdán (Farkas Z., 63.) – Oláh, Godslove (Reszli, 80.).

Honvéd: Németh (Tóth I., 24.) – Takács Á., Debreceni, Botis, Gohér – Abass, Vukmir (Vaccaro, 69.), Macko, Diego – Abraham, Palásthy (Coira, 63.).

Gólszerző: Oláh (61.).

Kiállítva: Diego (42.), Maróti (89.).

 

Ketten kaptak piros lapot a Kaposvár–Honvéd találkozón is, az első félidő végén Diego, majd a lefújást megelőzően Maróti jutott a kiállítás sorsára, mindkettő második sárga lapját követően. A vendégek számára tehát nem volt jó élmény a mai találkozó, a télen Debrecenből Kaposvárra visszatérő Oláh Lórántnak viszont annál inkább, miután a 61. percben győztes gólt szerzett egy szöglet utáni fejesből.

 

MTK–PÁPA 0-0

Szombat, Budapest, Hidegkuti-stadion, 250 néző. Vezette: Berger.

MTK: Szentpéteri – Rodenbücher, Balogh B., Pintér Á., Hidvégi – Pátkai, Zsidai, Szatmári, Kulcsár T. (Könyves, 84.) – Pál, Lázok (Tischler, 57.).

Pápa: Szűcs L. – Venczel, Farkas A., Dlusztus, Mészáros M. – Varga, Gyömbér, Heffler – Bali (Abwo, 56.), Bárányos (Jovánczai, 79.), Orosz (Rebryk, 64.).

 

Az összecsapásról sok mindent elárul, hogy a mezőny legjobbja a pápaiak kapusa, Szűcs Lajos lett. Az egykori ferencvárosi hálóőr minden hazai próbálkozást hárított, köztük bemutatott jó néhány bravúrt is. Pedig az MTK előtt jócskán akadtak lehetőségek, főleg a Lengyelországból hazatért Kulcsár Tamás volt elemében, de neki sem sikerült túl járnia Szűcs eszén.

 

FERENCVÁROS–HALADÁS 2-1 (1-1)

Szombat, Budapest, Üllői út, zárt kapuk mögött. Vezette: Andó-Szabó.

FTC: Megyeri – Csizmadia, Dragóner, Balog Z., Stockley – Morrison, Doherty (Lipcsei, 73.), Shaw (Kulcsár D., 60.), Rósa D. – Ferenczi, Elding.

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Lengyel D., Tóth P. – Rajos, Molnár B., Halmosi  - Nagy G., Bogdanovics (Oross, 81.), Sipos N. (Lattenstein, 70.).

Gólszerző: Ferenczi (45. – 11-esből), Elding (88.), ill. Halmosi (31.).

 

A 31. percben egy formás akció végén az Angliából fél évre kölcsönbe Szombathelyre igazolt Halmosi Péter bombázta Megyeri kapujába a labdát, a Haladás ezzel vezetett az Üllői úton a Ferencváros ellen. A Fradi azonban még a szünet előtt kiegyenlített, miután a Shaw lerántásért megítélt büntetőt Ferenczi értékesítette. A második játékrészben Nagy Gábor kétszer is eldönthette volna a mérkőzést a vendégek javára, ám egyik ziccerét sem tudta góllal befejezni. A hazai zöld-fehérek viszont a találkozó végén egy védelmi megingást kihasználva Elding fejesgóljával nyerni tudtak. Az angol csatár gólokat ígért szerződtetése idején, benne eddig nem kellett csalódnia a szurkolóknak.

 

ÚJPEST–GYŐRI ETO 0-3 (0-1)

Szombat, Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 5000 néző. Vezette: Vad II.

Újpest: Balajcza – Dudic, Korcsmár, Takács Z., Vermes – Foxi, Stokes (Millar, 75.), Vasziljevics, Tóth N. (Varga R., 52.) – Rajczi, Kabát (Simek, 68.).

Győr: Sztevanovics – Babic, Fehér Z., Eugene, Szabó O. (Totadze, 88.) – Tokody, Pilibaitis, Józsi, Koltai – Kink (Nicorec, 52.), Alekszidze.

Gólszerző: Koltai (4., 79.), Alekszidze (90.).

 

Koltai Tamás negyedik percben szerzett gólja megadta az alaphangot a mérkőzésnek, a hazai csapatnak ugyanis ideje korán az egyenlítéssel kellett foglalkoznia, nem igazán tudta saját játékát játszani. A győriek foggal-körömmel védekeztek, de már a középpályán igyekeztek megszűrni az Újpest támadásait. A hazaiaknak ugyan sikerült mezőnyfölényt kialakítaniuk, de a kapu előtt elfogyott a tudomány, valódi gólhelyzete nem is igen akadt a lila-fehéreknek a második félidőben, hacsak Millar kapufáját nem tekintjük annak. A végén mindent egy lapra tett fel a McStay-csapat, a kinyílt védelmet pedig kétszer is sikerült mattolnia a vendégeknek. Igaz, ehhez kellettek Balajcza kapus hibái: előbb feleslegesen futott ki kapujából, ezt kihasználva Koltai másodjára (először Takács még mentett a gólvonal előtt) a hálóba lőtt, majd Alekszidze lapos lövését védte be az utolsó percben. A taktikusan futballozó ETO megérdemelten nyert.

 

VASAS–NYÍREGYHÁZA 2-3 (2-1)

Vasárnap, Budapest, Illovszky-stadion, 1500 néző. Vezette: Veizer.

Vasas: Végh – Balog Zs., Kovács G., Mileusznics, Katona (Mendoza, 83.) – Remili (Kincses, 75.), Bakos, Pavicsevics, Benunesz (Tandari, 87.) – Hrepka, Divics.

Nyíregyháza: Ovszijenko – Miskolczi, Balbinot, Kovacsevics, Varga K. – Struhár, Davidov, Nacim – Honma (Pákolicz, 62.), Andorka, Bugerra.

Gólszerző: Divic (10. – 11-esből), Hrepka (40.), ill. Struhár (45.), Hrepka (88. – öngól), Kovacsevics (90.).

 

Nagyszerűen kezdett a Vasas, már a 10. percben előnybe került, miután Divics gólra váltotta a buktatásáért megítélt büntetőt. A szünet előtt szintén Divics volt a főszereplő, remek sarkalással hozta helyzetbe Hrepkát, aki kapásból a kapu jobb oldalába bombázott. Ám a piros-kékek mégsem vonulhattak kétgólos fórral szünetre, mivel Miskolczi szabadrúgását követően Struhár szép mozdulattal a jobb felső sarokba csúsztatott. A légiósnak a második félidő elején is volt egy gólt ígérő fejese, ám az a felső lécen csattant. Amikor pedig már mindenki elkönyvelte volna a hazai győzelmet, az utolsó pillanatokban a Nyíregyháza fordítani tudott, előbb Hrepka fejelt a saját kapujába, majd a szerb belső védő, Kovacsevics egy szöglet után vette be fejjel az angyalföldi csapat hálóját. A nyírségi gárda így meglepetésre nyerni tudott az Illovszky-stadionban.

 

A Paks–Zalaegerszeg találkozót elhalasztották.

 

Az élmezőny:

1. Videoton 36 pont

2. Debrecen 34

3. Újpest 29

4. Győr 29

5. Zalaegerszeg 26

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1