Archívum
Fejlődő országok: bizonytalanná váló uniós támogatás
• 2055-re vége a világnak?
A decemberben Koppenhágában tartandó, a káros éghajlatváltozás elleni védelemben új korszakot megalapozó megállapodás létrehozására összehívott világszintű tanácskozás sikere múlhat azon, milyen ajánlattal tudja a vezető szerepre törő Európai Unió arra ösztönözni partnereit – más fejlett országokat és a fejlődő világot –, hogy ambiciózus vállalásokban egyezzenek meg. Mivel azonban a partnerek még mindig jóval kisebb mértékben kötelezték el magukat bármilyen vállalásokra, mint az unió, a jelek szerint az EU is felülbírálni látszik saját álláspontját. Ennek lehet egyik tanújele az, hogy az uniós dokumentumokból egyelőre eltűntek azok az ígéretek, amelyek szerint az unió 2020-ra akár évi 15 milliárd euróval is segítheti a fejlődő térséget a klímavédelmi célok elérésében, ha partnerei is egyenértékű erőfeszítéseket tesznek.
A pénzügyminiszterek elé kerülő dokumentumban szerepel még az az európai bizottsági becslés, hogy a fejlődő országoknak 2020-ra évente akár 100 milliárd euróba kerülhet a klímavédelem, ugyanakkor a szövegtervezet utal arra is, hogy a becslést sok bizonytalansági tényező nehezíti. Az uniós hozzájárulás mértékét a dokumentum már nem részletezi, mint ahogy kimaradt egyelőre abból a szövegből is, amelyet szerdán a tagállamok környezetvédelmi miniszterei tekintenek át.
Ezzel együtt mindkét szöveg megerősíti, hogy az unió irányító szerepet kíván vállalni a klímaváltozás elleni harcban, és kibocsátását 2020-ig 30 százalékkal is kész csökkenteni tagországainak átlagában (az 1990 körüli kiindulási szinthez képest), amennyiben partnerei is ambiciózus vállalásokat tesznek.
A téma a jövő hét végén az EU-tagországok állam- és kormányfőinek találkozóján is napirenden szerepel, és könnyen elképzelhető, hogy a finanszírozás fő kérdéseiben ott kell majd dönteni. Ugyancsak az október 29-i csúcsértekezlet elé kerül az uniós pénzügyi felügyeleti rendszer reformjának ügye. Ezzel kapcsolatban a pénzügyminiszterek vitát folytatnak az Európai Bizottság hivatalosan nemrégiben beterjesztett reformjavaslatairól, azokon belül megpróbálnak megállapodásra jutni az uniós kockázatelemző fórum létrehozásával kapcsolatos javaslatokról. Áttekintik a tárcavezetők gazdasági válságból kivezető stratégiával összefüggő kérdéseket is. A pénzügyminiszterek tanácskozásán szerepel az adócsalásokkal kapcsolatos néhány kérdés is, továbbá a tervek szerint szót ejtenek arról is, milyen hatása volt a pénzügyi válság miatt nehéz helyzetbe került tagországok segítésére elhatározott uniós erőfeszítéseknek.
(MTI)
A nap videója
Top 10
Időjárás
hószállingózás
Min: -21°C
Max: -9°C
hószállingózás
Min: -14°C
Max: -7°C