Archívum

Felfűtötték a MÁV talpfáit

MNO, PL

2010. március 11., csütörtök 14:14
Három férfit gyanúsít a dorogi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya vasúti talpfák ellopásával. Százötven darab hiányzott a MÁV készletéből, amikor a vasúttársaság képviselője feljelentést tett.
A darabonként 2–2,5 méter hosszú vasúti talpfákat tavaly november óta hordta el a tokodi vasútállomásról a 31 éves tokodi férfi és 32 éves unokatestvére. Biciklivel mentek a tüzelőért, majd a fa összeaprítását követően fele-fele arányban elosztották a zsákmányt. Többségét eltüzelték, de adtak is el belőle.

Állításuk szerint régi hagyományt folytattak. Korábban is odajártak fáért, igaz, akkor a vasutasok még pénzt kértek a talpfákért: darabját 100 forintért adták. 2009 telén már nem tudtak vásárolni, így kénytelenek voltak ellopni a tüzelnivalót. A két férfi kihallgatása során elmondta azt is, hogy nem ők voltak az egyetlenek, akik loptak a MÁV-tól, a faluban többen is követték őket.

(kemma.hu)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0