Archívum

Felvásárolná brit társát a német vasút?

FMM, MNO

2010. március 18., csütörtök 15:42
A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Arriva brit közlekedési cég felvásárlását tervezi a Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaság.

A DB csütörtöki bejelentése szerint tárgyalásokat folytatnak a céggel, és vizsgálják az ajánlattétel lehetőségét. Sajtójelentések szerint a német vállalat 2 milliárd euró készpénzt kínálhat a 12 európai országban 44 ezer embert foglalkoztató brit társaságért, amely 2008-ban többségi részesedést vásárolt a legnagyobb magánkézben lévő magyar busztársaságban, az Interbus Investben. Az Arriva vasútvonalakat és buszhálózatokat üzemeltet. Tavaly 3,15 milliárd font bevétel mellett 160,3 millió font adózott eredményt ért el.

A külföldön terjeszkedő DB számára főként azért ígéretes felvásárlási célpont, mert vezető szerepe van a liberalizált brit vasúti piacon, amely a németországinál magasabb viteldíjak miatt igen vonzó. A DB azt is vizsgálja, hogy beszáll az Angliát Franciaországgal összekötő csatornaalagútban közlekedő Eurostar vonatok üzemeltetésébe, és az is meglehet, hogy végül saját járatot indít a Csalagúton keresztül London és a kontinens között.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2