Archívum

Fico bentlakásos iskolába küldené a cigány gyerekeket

MNO

2010. március 08., hétfő 21:48
Bentlakásos iskolák létrehozásával oldaná meg a romaproblémát Szlovákiában Robert Fico miniszterelnök.
„Nem látok más megoldást, mint bentlakásos iskolákat létesíteni a roma gyerekek számára. Ezt várják el tőlünk az érintett települések polgármesterei is” – jelentette ki a kormányfő azt követően, hogy hétfőn „ellenőrző napot” tartott Dusan Caplovic kisebbségi és emberi jogi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes hivatalában. „Sokkal határozottabb hozzáállást várnak tőlünk” – szögezte le a kormányfő. „A kezüket megkötő elvi nyilatkozatok helyett más valamit várnak” – tette hozzá.

Szlovákiában már több éve beszélnek arról, hogy bentlakásos iskolákat hoznak létre a roma gyerekek számára, de a vélemények nagyon megoszlanak, s eddig semmiféle gyakorlati lépés nem történt. Az Amnesty International (AI) és más jogvédő szervezetek élesen bírálják az elképzeléseket, s azt állítják: ezek a tervek nem járulnak hozzá a probléma megoldásához, mert a program csak a roma gyerekek kisebbik részét érintené. „Ráadásul tovább mélyülne a roma gyerekek elkülönülése az oktatási rendszerben, ami szerintünk sértené emberi jogaikat” – mondta Branislav Tichy, az AI szlovákiai vezetője korábban a SITA hírügynökségnek.

Fico jelezte: számol a kritikával, s előzetes párbeszédet kíván folytatni az Európai Unióval. Figyelembe kívánja venni a probléma szakértőinek a véleményét is. „Ez a feladat a következő négy évre szól” – húzta alá a miniszterelnök.

Dusan Caplovic újságíróknak elmondta: néhány önkormányzat már konkrét terveket is beterjesztett. A miniszterelnök-helyettes szerint a bentlakásos iskolák tervét a roma gyerekek szüleinek is jóvá kellene hagyniuk. „Senkire se akarunk rákényszeríteni semmit, de végre próbáljuk már ki a gyakorlatban is! Azzal, hogy továbbra is pénzt öntünk a különböző romatelepeken megvalósítandó projektekbe, nem oldjuk meg a problémát” – vélekedett Caplovic.

Szlovákiában a hivatalos népszámlálási adatok szerint csak néhány tízezer roma van. A valóságban számukat mintegy 450 ezerre becsülik. Jelentős részük a népszámláláskor hol szlováknak, hol magyarnak vallja magát.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 8