Archívum

Fico halott apját is terrorizálják

MNO

2009. december 10., csütörtök 16:17
Rendkívül éles támadást intézett a szlovák sajtó ellen Robert Fico kormányfő, mert szerinte az egyik lap azzal a kéréssel fordult a nagytapolcsányi bírósághoz, hogy tegye lehetővé a miniszterelnök apja, illetve nagyapja végrendeletével kapcsolatos iratok áttanulmányozását.
„Az önök célpontja én vagyok, nem pedig a halott apám, a halott nagyapám” – jelentette ki rendkívül felindultan Fico csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén. Szerinte ez példátlan, a „hiénáéhoz hasonló” viselkedés, és a legnagyobb disznóság.

A kormányfő a lap címét nem árulta el. Azt állította, hogy a sajtó szervezetten átvette az ellenzék szerepét és helyette végzi el a „legpiszkosabb munkát”. A szlovák sajtó nemcsak „hazudik”, hanem az anyján, a feleségén és fián kívül „immár a halottakat is terrorizálja”.

Fico szerint a szlovákiai napilapok képviselői a közelmúltban találkoztak, és arról egyeztettek, hogyan támadják közösen őt, pártját és a kormánykoalíciót. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a sajtó átvette a politikai ellenzék szerepét, vélekedett a kormányfő. Megjegyezte: az, hogy a szlovák sajtó már minden erkölcsi mércét átlépett, számára nem újdonság, azt azonban nem várta, hogy az élők mellett most már a halott családtagjait is terrorizálni fogja.

A kormányfő leszögezte: apja és nagyapja is egyszerű munkásként halt meg, s irataikban semmi szenzációs sincs, ami őt esetleg kompromittálhatná.

„Felszólítom önöket, hogy hagyják abba a nyomozást apám és nagyapám múltjában. Rám tüzeljenek, a célpont én vagyok” – szögezte le Fico, s ismételten arra kérte az újságírókat, hogy őt, és ne családtagjait támadják. Hangsúlyozta: továbbra is kihasznál minden törvényes lehetőséget, hogy védje magát a sajtó támadásai ellen.

Robert Fico évek óta több tucatnyi pert folytat a szlovák lapok ellen. Több pert meg is nyert, s a bíróságok a kiadókat sok ezer, sőt több tízezer eurós anyagi kártérítésre is kötelezték.

(bumm.sk)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0