Archívum

Hagyó elmegy a meghallgatásra és válaszokat is ígér

MNO

2010. március 16., kedd 13:00
Elmegy a BKV-s ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság szerdai ülésére Hagyó Miklós. A volt szocialista főpolgármester-helyettes azt mondta: 23 kérdést kapott írásban a testület elnökétől, és az ülésen mindegyikre válaszolni is fog.

• Hagyó eladta érdi házát Tóbiásnak
Hagyó azt is közölte, hogy aljas indokból elkövetett rágalmazás miatt feljelentette a BKV volt megbízott vezérigazgatóját. Balogh Zsolt korábban azt mondta: egyszer egy nokiás dobozban adott át 15 millió forintot Hagyó Miklósnak. Csak rajta keresztül – állítása szerint – 70 millió jutott a szocialista politikushoz.

A bizottság ülésén utolsóként Garadnai András volt igazgatósági tagot is meghallgatják a közlekedési társaságnál történt szabálytalanságoktól. A szerdai ülés után egy hete lesz a testületnek jelentése elkészítésére.

(hírTV)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 4