Harmincöt éve hunyt el Spencer Tracy

MTI

2002. június 10., hétfő 07:45

1967. június 10-én hunyt el Spencer Bonaventure Tracy, Oscar-díjas filmszínész, az amerikai filmművészet egyik nagy egyénisége. Sokoldalú színészként nemcsak pozitív hősöket, hanem negatív szerepeket is kitünően játszott, s nem idegenkedett a komikusi adottságait kiaknázó feladatoktól sem.
Milwaukee-ban látta meg a napvilágot ír bevándorló család gyermekeként 1900. április 6-án. Az ifjú Tracy nem kedvelte az iskolát, s azt tervezte, mihelyt 16 éves lesz, munkába áll. Szülei azonban papnak szánták, és nyomásukra beiratkozott a Marquette Akadémiára. Az első világháború idején, 1917-ben, Amerika hadba lépésekor Tracy csatlakozott a haditengerészethez, s a háború végéig a norfolki támaszponton szolgált.

Hazatérése után különböző felsőfokú tanulmányokat folytatott, eközben iskolai színjátszó csoportokban szerepelt nagy sikerrel. Feladva addigi tanulmányait s dacolva a szülői akarattal, New Yorkba ment, ahol beiratkozott az American Academy of Dramatic Art kurzusára. Ebben az időben meglehetősen szűkösen élt, hónapos szobát bérelt egy társával együtt, sokszor csak perecre és vízre futotta pénzéből. 1923-ban megkapta diplomáját, s csatlakozott a White Plains társulathoz. Itt ismerte meg Louise Treadwell színésznőt, akivel még ugyanebben az évben összeházasodtak.

Ezt követően különböző társulatoknál dolgoztak együtt 1924 júniusáig, John fiuk megszületéséig. Néhány hónappal később a szülők megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a kis John nem hall. Az első megrázkódtatás után Louise eltervezte, hogy egy olyan klinikát alapít, ahol a hasonló fogyatékossággal élő gyermekek gyógyítását, gondozását vállalják. 1932-ben megszületett kislányuk, Susie.

A szakmai áttörést Tracy számára az 1930-ban bemutatott Az utolsó mérföld című színdarab jelentette. John Ford filmrendező ugyanis látva Tracy csodálatos alakítását, meggyőzte a Fox filmstúdiót, hogy következő filmjére szerződtesse az ifjú és tehetséges színészt. Így készült el 1930-ban a Felfelé a folyón című Ford-film, amelyben Tracy a filmvásznon is debütált. 1931 novemberében Tracy családjával együtt Hollywoodba költözött, s leszerződött a Foxhoz, ahol az első három évben összesen 16 filmben játszott olyan sztárokkal, mint Joan Bennett, Bette Davis, Jean Harlow és Loretta Young.

1935-ben megvált a Foxtól, s a Metro Goldwyn Mayerhez szerződött, majd húsz évig ott készítette filmjeit. Az MGM már olyan szerepeket is adott neki, amelyekben megmutathatta sokoldalúságát. Negatív hősöket is játszott, s nem idegenkedett a könnyed hangvételű művektől, a komikusi adottságait kiaknázó feladatoktól sem. 1937-ben a Bátor kapitányok, majd 1938-ban A fiúk városa című filmben nyújtott alakításáért elnyerte a legjobb férfiszínésznek járó Oscar-díjat. (Tracyt egyébként összesen kilencszer jelölték Oscar-díjra.)

Az 1942-es esztendő több szempontból is fordulópont volt Tracy életében. Louise Tracy kitartó munkájának eredményeként ebben az évben nyitotta meg kapuit a siket gyerekek rehabilitációját elősegítő John Tracy Klinika, amely ma is működik. Másrészt 1942-ben forgatták Az év asszonya című filmet, amelyben Tracy először játszott Katharine Hepburnnel. Katherine eleinte csak csodálta a férfit, később azonban beleszeretett. Louise Tracy mélyen katolikus, konzervatív asszony, Katharine Hepburn viszont modern gondolkodású, független nő volt. Tracy mindkettőt szerette, nem tudott dönteni köztük, s ez annyira megviselte, hogy egy ideig alkoholba fojtotta bánatát, mígnem Hepburnhöz költözött, bár feleségétől nem vált el. Hepburn és Tracy ezután a férfi haláláig együtt maradtak.

1945-ben Tracy visszatért a színpadra, s egy Garson Kanin-darabbal végigturnézta Washingtont, Bostont és New Yorkot. A rövid színházi kitérő után Angliában Deborah Kerr-rel az oldalán leforgatta az Edward fiam című filmet, amely nem keltett különösebb feltűnést. Annál nagyobb sikere volt azonban a Hepburn és Tracy nevével fémjelzett filmnek, az Ádám bordája címűnek, amelyet az 1949-es év csúcsmozidarabjának tartottak. 1952-ben Tracy nem kis örömére, fia megnősült, s hamarosan megszületett Joseph Spencer, az első fiúunoka.

1954-ben a Rossz nap Black Rockban című film elkészülte után Tracy otthagyta az MGM-t: szabadúszó lett. 1958-ban Kubába utazott, ahol Hemingway regénye alapján leforgatták Az öreg halász és a tengert, amelyben Tracy az utolsó harcát vívó halászember megformálásával élete egyik legnagyobb alakítását nyújtotta. Az 1960-as évek elején három filmet készített Stanley Kramerrel: Aki szelet vet (1960), Ítélet Nürnbergben (1961), Bolond, bolond, bolond világ (1963) – az első kettőért ismét Oscar-díjra jelölték. 1963-ban Tracy egészségi állapota megromlott, s a következő években több szerepet is vissza kellett utasítania. 1967-ben Hepburn rábeszélésére és segítségével leforgatta utolsó filmjét, a Találd ki, ki jön vacsorára! című vígjátékot. Három héttel a forgatás befejezése után, 1967. június 10-én hollywoodi otthonában szívszélhűdésben meghalt.

Tracy mindig puritán realizmussal jellemezte megelevenített figuráit. Fiatalon az amerikai eszmények megtestesítőit alakította: erős, határozott, lelkes, kitartó férfiakat, akik a köz- és magánéletben egyaránt képesek kiverekedni maguknak a boldogságot. Ugyanakkor nem skatulyázták be egyetlen szerepkörre sem, negatív hősöket és vígjátéki figurákat egyként megformált. Évei múltával, fehér hajával, jellegzetesen barázdált arcával, egyre érettebb és mélyebb emberábrázolóvá vált.