ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Hét család miatt nincs fűtés 35 lakásban
Három hete nincs fűtés és meleg víz 35 lakásban a Győr-Moson-Sopron megyei Bakonyszentlászlón. A szolgáltató azért szerelte le a gázórát, mert a panel-épületben hét család nem fizeti a rezsit, miattuk azonban az egész társasházban lekapcsolták a szolgáltatást. A lakók igazságtalannak tartják, hogy a kormány kikapcsolási moratóriuma rájuk nem vonatkozik.
A közös képviselő nem vitatja, hogy jogosan járt el az E.ON, csak azt kifogásolja, hogy azok is fáznak, akik eddig fizették a gázszámlát. Úgy látja: Azt hitték, hogy én rakom el a pénzt saját hasznomra. A rendőrségre be lettek idézve azok, akik tartoztak. Annyi foganatja lett akkor a kivizsgálásnak, hogy egy lakó teljes mértékben kifizette a tartozását, a többiek körülbelül 1,2 millió forinttal tartoztak akkor.
A kormány téli kikapcsolási moratóriuma társasházakra nem vonatkozik, csak az egyedi fogyasztókra érvényes, náluk sem minden esetben – tudta meg a hírTV a szolgáltatótól. Egyházi Nikoletta, az E.ON kommunikációs menedzsere így érvel: Ez a moratórium, amit azért pontosítani kell, ugye ez októbertől áprilisig tart, egyedi fogyasztók esetében. De ez sem azt jelenti, hogy nem lehet kikapcsolni egy-egy fogyasztót a szolgáltatásból, hanem azt jelenti, hogy még egy ellenőrző lépés van beépítve a kikapcsolásba, amikor is a második felszólításnál az önkormányzatot és a jegyzőt is értesítjük.
Az önkormányzat nem tudja kifizetni a tartozásokat. Idén 360 ezer forintot fordítanak segélyezésre, ebből nem futja az 1,2 milliós rezsitartozásra.
(hírTV)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom