Archívum
Hétfőtől új korszak az űrrepülésben? + Képek
Az angol nyelvterület lapszemléje
The Guardian (www.guardian.co.uk)
Új fejezet kezdődhet hétfőn az űrutazás történetében – tudósít a Guardian. Ekkor fedi fel ugyanis Richard Branson új, „olcsó” űrutazást biztosító tervének utolsó részleteit. A Los Angelestől északi irányban 160 kilométerre fekvő sivatag egy eldugott szegletében áll ugyanis az az elhagyatott reptér, melyen az 59 éves Branson megmutatja majd a Virgin Galactic SpaceShipTwo (Kettes Űrhajó – SS2) fantázianevű gépét, mely a várakozások szerint képes lesz az atmoszféra felső határáig vinni utasait.
Az SS2 három és fél méter hosszú utasterében a két pilóta mellett még hat „űrturistának” is jut hely, tehát egy repülés alkalmával összesen nyolcan juthatnak el a Kármán-vonalig, melyet a közmegegyezés az űr határának ismer el – ez nagyjából 100 kilométeres magasságot jelent. Az utasok néhány percig a hagyományos repülőgépekéihez hasonló ablakokon keresztül csodálhatják meg a Föld íves vonalát, az űr sötétjét, szerencsés esetben még távoli bolygókat is – mindezt a súlytalanság állapotában.
Az „űrhajót” a WhiteKnightTwo nevű „anyagép” juttatja majd el tizenöt kilométeres magasságig, itt válik majd le az SS2, és indítja be rakétáit, melyek az űr határáig viszik majd. Máris mintegy 300 vagyonos utazó fizetett elő a kétszázezer dollárba kerülő két és fél órás útra. A jelentkezők közt akadnak tudósok, mint a hírhedt ateista, Richard Dawkins, de találunk köztük olyan hírességeket is, mint az X-Men filmek rendezője, Brian Singer, az első hivatalos repülés során pedig állítólag Branson és családja foglalja majd el az utasteret.
Az asztronauták hosszadalmas kiképzése helyett a Virgin Galactic „járata” már három napos felkészülés után is igénybe vehető lesz. Minden űrsikló-misszió körülbelül egymilliárd dollárba kerül a NASA-nak. Az SS2 „fellövése” ezzel szemben mintegy kétmillióból megoldható – ez azonban még a rengeteg előjegyzés ellenére is hatalmas pénzügyi teher, így Branson kénytelen volt eladni az üzlet egy részét arab befektetőknek. „200 ezer dollár még mindig hatalmas összeg az átlagembernek” – állapítja meg a milliárdos.
A kritikusok nem késlekednek rámutatni, mennyi veszélyt hordoz az efféle „űrutazás”, és ezt a projekt vezető mérnöke, Burt Rutan is elismeri: „Legalább annyira biztonságos, mint a ’20-as évek első repülőjáratai” – mondja. „De aki a mai légitársaságok kényelmét és biztonságát várja, az csalódni fog”.
The New York Times (www.nytimes.com)
Felfüggesztettek három titkos ügynököt a Fehér Házba meghívó nélkül érkező pár ügyében – írja a New York Times. A felfüggesztéseket Mark Sullivan, az elnök biztonságáért felelős szolgálat igazgatója közölte az ügyet vizsgáló kongresszusi bizottsággal csütörtökön. A férfi azt is elmondta, valószínűleg „emberi hiba” következtében juthatott be a valóságshow-szerepre pályázó két Salahi az állami vacsorára. (Obama első díszvacsoráján egy virginiai pár, Michaele és Tareq Salihi, találkozott, sőt, kezet is fogott Barack és Michelle Obamával, illetve egy helységben tartózkodott Manmohan Szingh indiai kormányfővel és a további 400 meghívott vendéggel.)
„Az elmúlt héten ezerszer is feltettem magamnak ezt a kérdést” – mondta Sullivan, akit kemény ostrom alá vett a bizottság, „És arra jutottam, hogy valószínűleg nem követtük megfelelően az előírásokat. Ez természetesen senkinek nem okoz örömet. Azt se tudjuk, hová legyünk szégyenünkben” – tette hozzá.
A híres kézfogás –
A bizottságot azonban nem hatotta meg a megalázkodó beismerés. Több képviselő is felháborodását fejezte ki az eset kapcsán, hiszen az ország legfontosabb helyén, ráadásul kiemelt jelentőségű alkalommal sétált be két hívatlan vendég az elnökhöz. „Az elnök komoly veszélyben volt” – fogalmazott az egyik képviselő. Sullivan megpróbálta – sikertelenül– lehűteni az indulatokat, rámutatva, hogy a Salahi házaspár nem jelentett veszélyt Obamára, aki ráadásul különben sem kapott „kiugróan magas számú halálos fenyegetést”. Azt azonban az igazgató is kénytelen volt elismerni, a potenciális fenyegetés nem volt kicsi.
A Salahik három ellenőrzőponton haladhattak át – ennek pedig az volt az oka, hogy az ügynökök nem követték a szabályzatot. Minden hívatlan vendég érkezését kötelességük lett volna jelenteni feljebbvalóiknak, ez azonban nem történt meg – maga Sullivan is a másnapi újságból tudta meg a hírt. Az igazgató közölte, a vizsgálat végéig fizetett szabadságra küldték a leginkább felelősnek tartott három ügynököt, kilétüket azonban nem árulta el.
A törvényhozók dühe a Szolgálat vezetője után a hívatlan vendégek ellen irányult, akik a felszólítás ellenére nem jelentek meg a meghallgatáson. Több képviselő javasolta, ha ez még egyszer megismétlődik, kézbesítsenek idézést a házaspárnak. Mások egyenesen bűnözőnek nevezték a két Salahit, akik megérdemelnék, hogy a törvény dühe lesújtson rájuk. „Komoly rendészeti probléma merült fel, mely könnyen tragédiához vezethetett volna” – fogalmazott egy bizottsági tag, „Bíróság előtt a helyük”.