Az elhunyt katonáknak már a római korban megadták társai a végtisztességet. Hazánkban a török korból és a ’48-as szabadságharc idejéből is maradtak fenn katonai síremlékek. A huszadik század hősi halottainak száma megbecsülhető – csaknem egymillió magyar katona vesztette életét huszonhét országban, illetve a trianoni Magyarország területén –, a fennmaradt sírok száma azonban nem.
Hazánkban a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadisírgondozó Iroda koordinálja az egyébként önkormányzati feladatkörbe sorolt hadisírgondozást. Mint Ravasz István alezredestől, az iroda vezetőjétől megtudtuk, munkájuk nem csak a sírgondozással kapcsolatos önkormányzati teendők ellenőrzésére korlátozódik: a civil szervezetek, helyhatóságok anyagi támogatását is elvállalják. E szerv működik közre a vonatkozó nemzetközi szerződések előkészítésében és végrehajtásának ellenőrzésében is.

Honvédeink német sírkertekben
Hadisírgondozásra vonatkozó kormányközi megállapodás jelenleg hazánk és Oroszország, valamint Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Németország között van. Aláírás előtti stádiumnál tart a Szlovákiával és Olaszországgal kötendő szerződés – mondta el az alezredes. Tárgyalásokat folytatunk Szlovéniával, Lengyelországgal és Romániával is. A kegyelet, a gondozás azonban nem a kormányközi megállapodások függvénye, ugyanakkor több ország – közülük kiemelkedik Szlovénia és Lengyelország – igen nagy gondot fordít a magyar katonasírok gondozására. A Németországgal való együttműködés speciális terület, ugyanis az ott található magyar katonasírokat és haditemetőket a német állam, illetve társadalmi szervezetek és helyi önkormányzatok tartják fenn. A magyarországi német katonasírokat és haditemetőket a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség tartja rendben. A katonák földi maradványait a hazánkban létrehozott német katonai temetők valamelyikében helyezik újra nyugalomba. Ide temették ama magyar katonák maradványait is, akik egy tömegsírban feküdtek a német katonákkal, vagy akik sírja már nagyon elhanyagolt volt.
Az utóbbi két évben ez a gyakorlat megszűnt: a magyar katonák sírjai ott maradnak, ahol vannak – tudtuk meg Bús János alezredestől, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár igazgatójától, aki elmondta: jelenleg azon munkálkodnak, hogy a német temetőbe névtelenül áttett magyar katonák sírjait azonosítótáblával lássák el.

Hatósági megsemmisítés
A történelmi Magyarország területén – a hadifoglyokkal együtt – 45–60 ezer közöttire tehető a második világháborúban elesett magyar katonák száma. Legtöbbjüket a kórházakat működtető korabeli megyeszékhelyeken, valamint azokon a településeken temették el, ahol tábori és vöröskeresztes kórházak működtek. Sok katona nyughelyéül szolgáltak a nagyobb ütközetek közelében fekvő városok is. A szovjet hadsereg által felállított hadifogoly-gyűjtőtáborok mellett is sok, zömmel tömegsírokat magába foglaló temető létesült. A Magyarországon elesett külföldi katonák sírjainak gondozását az 1929-es, 1949-ben ismételten aláírt genfi konvenció rögzítette, ami saját katonánk sírjának ápolására nem tért ki. Ezért sokszor gondozottabbak voltak a külföldi katonák sírjai, mint a magyaroké.
– Sok településen még ma sem a kegyelet, a megemlékezés, hanem a közöny, az érdektelenség a mérvadó a katonasírok ápolása tekintetében – fűzte hozzá Bús János alezredes. Mint mondta, az első világháborútól az ötvenes évek elejéig a temetők katonai felügyelőségei foglalkoztak a katonasírok ápolásával; a második világháborút követően tevékenységük a szovjet katonasírok rendben tartására korlátozódott, majd végképp megszűnt.
A szocialista pártpolitika a magyar katonasírok passzív megsemmisítését választotta. A hatósági katonasír-gondozás leállt, a civil lakosságra érvényes húszéves sírfenntartási időt kiterjesztették a katonasírokra is. Ha a hozzátartozó húsz év múltán nem jelentkezett, a sírt felszámolták. Ez igen gyakori eset volt, hiszen az elhunyt katonák rokonai sok esetben nem tudták, hol vannak eltemetve halottaik. Ha tudták is, csak ott gondozhatták a katonák sírjait, ahol a helyi politikai vezetés efölött szemet hunyt – mondta Bús.
A temetők katonai részlegének megsemmisülésére jó példa a rákoskeresztúri. Egy 1945 februárjában hozott rendelet értelmében a katonák földi maradványait temetőkbe kellett áthelyezni. Így került több ezer második világháborús katona teteme a Rákoskeresztúri új köztemetőbe, huszonötezer első világháborús halott mellé. Sírkeresztjük többsége fémből készült. Az ötvenes években a fémet begyűjtötték, majd a hetvenes évek végétől – az előírt húsz év leteltével – rátemettek a katonák földi maradványaira. A Nemzeti Kegyeleti Bizottság tavaly novemberben avatott emléktáblát és létesített emlékhelyet az itt nyugvó hősi halottak tiszteletére.
Ismeretes, Budapest ostroma után több ezer halottat szállítottak agnoszkálásra a mai Corvin áruház területére. Az azonosítatlanokat a Kerepesi úti temető azon részlegében földelték el, amely ma már nem tartozik a temető területéhez. Jelenleg komposztáló üzemel itt. A fővárosihoz hasonló a helyzet Miskolcon és Zalaegerszegen is: ismert tény, hogy több száz katonát temettek el e városi temetőkben, ám egyetlen sírját sem lehet megtalálni.
A jelöletlen helyen, névtelen sírokban nyugvó katonák azonosítása levéltári dokumentumok segítségével megoldható volna. Ha minden egyes sír fölé nem is emelhetnek keresztet, egy-egy, a katonák nevét tartalmazó emlékoszloppal állíthatnának a települések méltó emléket az ott nyugvó hősi halottaiknak.
A hadifogolytáborok mellett kialakított temetők helyzete a legrosszabb – az elhunytak azonosságának felderítésében itt még a levéltári dokumentumok sem nyújtanak minden esetben segítséget.
A temesvári gyűjtőtáborban tizenöt-húszezer ember (részben katonák) halt meg tífuszban, ám csupán kétezer halottat lehet azonosítani. A brassóföldvári táborban több ezren haltak meg az embertelen bánásmód következtében: a foglyokat télvíz idején földbe vájt lyukakban helyezték el. A dunántúli megyékben többször megesett, hogy a szovjetek a fogságba ejtett kisebb csoportokat agyonlőtték, majd a helybéliekkel temettették el őket. Azok jegyezték fel az elföldeltek nevét is. Kiskunfélegyházán, Szegeden még áll a hadifogoly-temető, Baján, Dunatetétlenen emlékmű jelzi a helyét. Cegléden viszont már az önkormányzat sem tudja, hogy a település mely részén állt a temető.

Magyar halottak orosz földben
Az Oroszországi Föderáció és Magyarország között 1995-ben született megállapodás az orosz földön fekvő magyar temetők rendbe tételére. A szerződés anyagi alapja az orosz államadósság elkülönített része – több milliárd forintnyi összeg. Orosz részről a „Vojennije Memoriáli” Nemzetközi Katonai Emlékmegőrző Együttműködés Társasága végzi a háborús halottak felkutatását, méltó örök nyugalomra helyezését, valamint az új katonai temetők kialakítását. Utóbbi azért látszott szükségesnek, mert a sírok, tömegsírok, temetők több helyen nagyon nehezen megközelíthető területeken (óriási mezők, szántók közepén, egykori bombatölcsérekben) fekszenek, illetve feküdtek. Az exhumálást követő újratemetést azonban rendszerint tömegesen, jelöletlenül végezték.
Az új temetőkben jeltelen sírokban nyugszanak a katonák, holott a nyilvántartások alapján szinte minden elhunytat azonosítani lehetett volna az eredeti nyughelyén. Az exhumálást követően sok helyütt zsákba téve, névtelenül helyezték őket a sírokba – fejtette ki lapunknak Mártha Tibor, a Don Menti Magyar Honvédsírok Gondozására Alapítvány elnöke, aki az utóbbi években maga is részt vett a munkálatokon, s annyit elért: a halottakat kartonkoporsóban temessék újra. – Szomorú, hogy a munkálatok megkezdésekor nem volt folyamatosan jelen egyetlen, hazánkat képviselő személy sem, aki felügyelte volna a kihantolást, holott ezt az orosz fél is igényelte. Elvégre az exhumálásban részt vevő oroszok többsége nem ismerte a latin betűket, illetve a keresztény temetési szokásokat.
Mint Bús János még beszámolt róla, csaknem tizenháromezer hősi halottunk – katonák és munkaszolgálatosok – neve márványtáblákra kerül fel a közeljövőben, hogy a Magyarországról érkező hozzátartozók leróhassák kegyeletüket.
A volt Szovejetunió ötezerhétszáz hadifogolytáborából körülbelül háromezerötszázba kerültek magyar katonák. A több mint kétszázötvenezer halott közül mindössze 65 ezer nevét ismerjük. A hadifogoly-temetőkben a maradványokat rendszerint nem exhumálták, mivel emléküket a helyszínen állított emlékoszlopok őrzik, amelyekre a jövőben talán felkerül a nevük.
Az alapítvány elnöke nem tartja jó lépésnek, hogy külföldön lévő magyar katonasírok gondozását állami, illetve hovédelmi minisztériumi feladattá tették. Véleménye szerint a civil szervezetek könnyebben, hatékonyabban tudnák ellátni ezt a feladatot. Mint mondta, az európai hagyományok is ezt igazolják. Azt tartaná jó megoldásnak, ha egyes helyi csoportok, amelynek tagjai külföldi katonák sírjait gondozzák, felvennék a kapcsolatot olyan külföldi civil szervezetekkel, akik elvállalnák a környezetükben lévő magyar sírok ápolását.
Mártha Tibor főleg a magyar hatóságokkal került szembe, mikor is az exhumálás elleni érveit hangoztatta. Mint ennek kapcsán kifejtette, 1998-ban a katonai főügyészség elé citálták azzal az indokkal, hogy irattári információkat – tehát államtitkot – adott el a németeknek, s meggyanúsították azzal is, hogy a Fővárosi Temetkezési Vállalat malmára akarja hajtani a vizet.
Az elmúlt években kedvezőbbé vált a helyzet, a sírfeltáró és újratemetési munka során nagyobb kegyelettel adóznak a halott katonáknak, s a magyar fél is képviselteti magát – tette hozzá az alapítvány elnöke, megemlítve: a rudkinói II. magyar központi katonai temető átadását most készítik elő. Az alapítvány elnöke e temető ügyében utazik a közeljövőben a voronyezsi kormányzóhoz, aki akadályokat állít a szeptemberben átadásra kerülő temető megnyitása elé. – Vlagyimir Kulakov négy hete a nyilvánosság előtt úgy nyilatkozott: nem kívánja, hogy „hazája területére temessék a fasiszta koalíció katonáit” – mondta Mártha Tibor, akinek tudomása van róla, hogy a fentiek a városi és az állami orosz televízióban hangzottak el. A Magyar Távirati Iroda által átvett orosz sajtóinformációk szerint Kulakovnak az az álláspontja, hogy a magyar sírkertet fel lehet avatni – ha mellette emlékhelyet létesítenek a szovjet katonáknak is. A magyar illetékes szervek folyamatosan tárgyalnak az oroszországi partnerekkel a sírkert megnyitása ügyében. A voronyezsi kormányzó május 29-i rendeletében mindenesetre felfüggesztette a külföldi katonák földi maradványainak más régiókból történő átszállítását a megye területére és megtiltotta a temető megnyitását. Hazánkban egy hónappal később katonai tiszteletadással helyezték végső nyughelyükre a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű ideiglenes elbontásakor előkerült szovjet katonák maradványait.
***
A pozitív példa. A szombathelyi Jáki úti köztemető hősi parcellájában a két világháborúban életüket vesztett, külföldi és magyar katonák földi maradványai fekszenek. A sírok gondozásával a Vas Megyei Temetkezési Vállalatot bízták meg. Andor Ferenc, a vállalat igazgatója 1988-ban vette át hivatalát, s azonnal megkezdte a hadisírok rendbe tétetelét. Ő állíttatta helyre az ostffyasszonyfai temetőt is – e helyen állt a monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora, ahol több mint tízezer olasz, román, szerb, litván, zsidó és magyar katona nyugszik. A temetőben minden évben tábori püspöki misével egybekötött ünnepségen emlékeznek meg a hősi halottakról.
***
Katonai veszteségek. Az első világháborúban 3,8 millió magyar katona vonult hadba. Közülük életét vesztette 661 ezer, megsebesült 743 ezer és fogságba esett 734 ezer. A második világháború tekintetében bizonyos források 340-360 ezerre becsülik a katonai veszteséget, míg más számítások szerint 120-150 ezer katona halt meg a háborús hadműveletek során, 250-300 ezer nem tért vissza a szovjet hadifogolytáborokból, francia, angol és amerikai fogságban pedig tízezren haltak meg.