Archívum

Jó hírek Észak- és Kelet-Magyarországról

PL, MNO

2010. március 14., 12:59
Apad a Hortobágy-Berettyó és a kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően csökkent a belvizes területek nagysága Észak-Magyarországon, jelenleg mintegy 15 ezer hektárnyi részen van belvíz – mondta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője.
Csont Csaba kifejtette: a szivattyútelepek folyamatosan üzemelnek, naponta mintegy 700 ezer köbméter vizet emelnek át a befogadó folyókba. Hozzátette: Heves megyében és a Bodrogközben másodfokú belvízvédelmi készültség van érvényben, a Taktaközben elsőfokú a riasztás, a dél-borsodi területen pedig megszűnt a készültség. Az elmúlt 24 órában több mint hatvan ember vett részt a belvízvédelmi munkákban.

Lassan de folyamatosan apad a Hortobágy-Berettyó, így a folyó Bucsa és Nádudvar közötti szakaszán továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben – közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) védelemvezetője. Tájékoztatása szerint a vízállás a borzi vízmércén reggel 300 centiméter alá süllyedt: 298 centiméter volt. A belvízzel elöntött területek nagysága is csökkent a Tikövizig igazgatója beszámolója szerint.

Elmondta: térségükben 6 védelmi szakaszon van belvízvédelmi készültség: elsőfokú a készültség a tiszai alsó, a tiszai középső, a tiszai felső, és a kadarcs-karácsonyfoki belvízvédelmi szakaszon, míg másodfokú a készenlét a hamvas-sárréti és a berettyói alsó belvízvédelmi szakaszon. A 16 üzemelő szivattyútelep vasárnap mintegy 1,3 millió köbméter belvizet emel át a befogadó folyókba, csatornákba. A belvízzel elöntött terület jelenleg 11900 hektár, ebből 2750 hektár vetés, 2700 hektár szántó, 4550 hektár rét-legelő, a többi egyéb terület – mondta el az MTI-nek Bara Sándor.

(mti)
Cikk értékelése
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2