Archívum

Jótékonysági előadás a Bárkában a beregszászi színház javára

Szilágyi Kata

2005. február 24., csütörtök 15:42
Sardafass, a hímboszorkány című előadásukkal március 1-jén a Bárka Színház Vívótermében lép fel a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata. Az est bevétele a beregszászi teátrumot szolgálja majd.
Mint ismert, a Független Magyar Művészeti Alapítvány civil kezdeményezést indított a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház tíz éve romos épületének felépítésére.

A hazai színházak szűkös lehetőségeikhez képest segélyakcióba kezdtek a tíz éve fel nem épült Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház megsegítésének érdekében. Számos magyarországi intézmény tett felajánlást a társulat javára, melynek tagjai megalázóan kevés fizetést kapnak, legtöbbjük havi fizetése a tízezer forintot sem éri el.

A színház épületének átadását 1993 óta ígérik, miközben a teátrum az utolsó önálló professzionális magyar kulturális közösségi hely Beregszászban és Kárpátalján. A rossz körülmények ellenére a színészek és a szakemberek kitartanak, évi 120-130 előadást játszanak otthon illetve Magyarországon (főleg Budapesten és Gyulán) és a nagyvilágban.
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0