Archívum

Két sor pirosan világító lámpácska + Képek

A különlegességek kedvelőinek: ébenfa bináris óra
Forrai Mária Melinda

2010. április 24., szombat 00:44
Két fiatal, tehetséges művész és egy vicces-érdekes ötlet: a bináris óra. A szerkezet az általában használatos tízes számrendszer helyett kettes számrendszerben mutatja az időt, s így az extrém, különleges tárgyakhoz vonzódó emberek nagy kedvence lehet.

Két sor pirosan világító lámpácska – így néz ki a bináris óra számlapja. Az egyik sor a perceket, a másik az órákat mutatja, a pontos időt pedig az alapján kell kiszámolni, hogy mely lámpák égnek rajta.

A kettes számrendszer csupán két számjegyet, a 0-át és az 1-et használja. Helyiértékes számrendszer: jobbról balra haladva minden egyes számjegy a 2 eggyel nagyobb hatványát fejezi ki, az első helyen 2 a nulladikon szerepel. Egy szám értékét tehát úgy kapjuk meg, hogy összeadjuk azokat a hatványokat, amelyeknél helyiértékénél az 1 szerepel. Például: 101010 = 42. (az első, a harmadik és az ötödik helyen 0 szerepel, így azt nem kell figyelembe venni. Ahol 1 szerepel: 2 az elsőn, 2 a harmadikon és 2 az ötödiken. Vagyis 2+8+32=42.) Az óra számlapján tehát ahol ég a lámpa, az 1, ahol nem, az 0. Első hallásra ez persze bonyolultnak tűnhet, ám az alkotók szerint nagyon gyorsan, 1-2 nap alatt meg lehet szokni ezt a számolást.

Kollát Pál és Vida Szabolcs néhány társukkal együtt a „Chüny” márkanév alatt ékszereket, és lakberendezési díszítő tárgyakat készít – ezek közös jellemzője, hogy különleges anyagokból, különleges eljárásokkal készülnek, s többnyire egyedi igényeket elégítenek ki.


Fotó:
http://ekszer.chuny.hu/)

A bináris óra eredetileg Vida Szabolcs ötlete, a megvalósítás kettőjük munkája. Mint az MNO-nak elmondták, 3-4 hónapba telt, mire elkészült az első prototípus. Az óra tokja krétai pálmalevélből készült, amelyet makasszár ébenfával borítottak be.

„Rám mindig olyan benyomást tesz, mintha hirtelen lehűtött sötét csokiból lenne. A hőszínezett réz számlap jelképezi a tüzet, amitől az egészből forró csoki lesz. A krétai pálmalevél egy álmomhoz kapcsolódik, amelyben fejedelmi forró csokit ittunk egy elvarázsolt olivaerdőben” – fogalmazott Kollát Pál. Hozzátette: az óra lánca narancsos-rózsaszínűre és zöldre eloxált titániumból készül majd el.

Tavaly találkoztam először bináris órával egy honlapon és nagyon megtetszett ezeknek az óráknak a hangulata. Számomra különleges és viccesen futurisztikus a kinézetük – mondta Vida Szabocs. Mint hozzátette, máshol főleg műanyagot vagy fémet használnak burkolataként, „én pedig elhatároztam, hogy építek egy ilyen ketyerét, megőrizve a különleges megjelenést, de organikus alapanyagok felhasználásával”. Mint fogalmazott, inkább a „steampunk” stílus irányát akarta megcélozni, s az első darab elkészültével úgy érzi, sikerült közel olyat alkotni, amelyet elképzelt.

A jövőre vonatkozó tervekről elmondta: bár vannak további ötletek, és néhány projekt már el is indult, azonban számára ez a „tuningolgatás” (dizájnolás) megmarad egy nagyon izgalmas és kreatív hobbiként. „Persze ha lesz rá kereslet, természetesen nem fogunk nemet mondani, de tömeg-, vagy tucatgyártást egyelőre nem tervezünk" – tette hozzá. 

Azt is elárulta, nem hiszi, hogy divat lesz a bináris óra, a leolvasás nehézsége miatt. „Mindenesetre abszolút egyedi és nem találkoztam olyan emberrel, akinek ne keltette volna fel az érdeklődését” – mondta.

Az alkotók úgy vélik, a bináris óra kiváló beszédbe-elegyedési, ismerkedési eszköz is lehet. „Jó jel, hogy nagyon jól érezzük magunkat készítés közben” – vallják.

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
intenzív havazás
Min: -11°C
Max: -9°C
holnap
havazás
Min: -12°C
Max: -8°C
Részletek

Szavazás

Ön eltűrné, hogy párja megcsalja?