ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Kéthavi pénzével távozik a sikkasztással vádolt MSZP-s táborvezető
Felmondott a tatai edzőtábor sikkasztással gyanúsított igazgatója. Orbán István, aki korábban a megyei MSZP-ben is vezető pozícióban volt, letartóztatása óta munkát nem végzett, mégis kéthavi illetményével távozik. Munkáltatója több millió forintra fogja perelni Orbánt.
Orbán István, a tatai edzőtábor többek között sikkasztással gyanúsított igazgatója március 31-én felmondta közalkalmazotti jogviszonyát, s május 31-ével végleg távozik az intézmény éléről. Ez idő alatt két havi bérnek megfelelő illetményt kap, de a munkát már nem vehette fel, tudta meg a Komárom-Esztergom megyei internetes oldal Vass Károly miniszteri megbízottól, az Edzőtábort is felügyelő Nemzeti Utánpótlás-Nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatójától.
„A törvényi előírásoknak megfelelően kapta meg ezt a pénzt, a közalkalmazottak jogviszonyáról rendelkező passzusok ugyanis egyértelműen kimondják, ez jár. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy semmilyen más illetményt nem kapott” – mondta el a kemma.hu-nak Vass Károly. A főigazgató arról is beszélt, hogy a NUSI a bírói szakaszban kívánja majd érvényesíteni kárigényét Orbán Istvánnal szemben. Az ügyészség februári tájékoztatása szerint ez akár milliós nagyságrendű összeg is lehet. Az edzőtábor igazgatói álláshelyére a márciusban szabadlábra helyezett Orbán távozása után kiírtak egy pályázatot, mert azt csak így lehet betölteni.
Orbánt még tavaly szeptemberben helyezték előzetes letartóztatásba, amelyből fél év után engedték ki. Azóta lemondott városi önkormányzati mandátumáról is. Orbán a megyei MSZP alelnöki tisztségét is betöltötte. Edzőtábori vezetőként többek között arra kényszerítette a büfé vezetőjét, hogy az általa megnevezett emberek fizetés nélkül fogyaszthassanak a vendéglátóipari egységben.
(kemma.hu, MNO)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom