ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
Archívum
Kézilabda: a Dunaferr nyert
Az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság 10. fordulójában a DVSC hazai pályán nem bírt a Derecskével, a Dunaferr a Vasas vendégeként is győzni tudott.
A középmezőnyhöz tartozó, eddigi négy idegenbeli találkozóját kivétel nélkül elbukó Derecske Debrecenbe is legfeljebb a tisztes helytállás reményében utazhatott. Legalábbis papíron. A szünetben ugyan még a hazaiak voltak előnyben, de pocsék második félidei támadójátékukkal felhozták magukra a náluknál esélytelenebb ellenfelüket.
A hajrát már a vendégek várhatták előnnyel, a válogatott átlövő, Szűcs Gabriella lefújás előtti pillanatokban egyenlített - két másodperccel a vége előtt szabaddobásból volt eredményes -, megmentve övéit a még nagyobb blamától.
A dunaújvárosiak sikeréhez kétség sem fért, az első félidőben három, a másodikban két góllal voltak jobbak vendéglátójuknál, az Uniqa-Vasas gárdájánál. A találkozó első félidejében fej-fej mellett haladtak a csapatok, köszönhetően a Vasas lelkesedésének, és a Dunaferr körülményesebb támadójátékának. A második játékrészben magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak a vendégek, és horvát válogatott kapusuk, Sanela Knezovic is megbízható teljesítményt nyújtott.
A Vasas kulcsemberei fokozatosan elfáradtak, egyre több pontatlanság csúszott a játékukba, és ezt a Dunaferr kihasználta, végül hosszabb kispadjuknak és remek védekezésüknek köszönhetően megérdemelten vitték el a két pontot a Fáy utcából.
(nso.hu)

Hirdetés
Szavazás