ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Kisebb az RMDSZ súlya, de marad a koalícióban
Határozottan cáfolta Emil Boc román miniszterelnök hétfőn, hogy az általa vezetett Demokrata Liberális Párt (PD-L) felbontaná a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) tavaly decemberben megkötött kormánykoalíciós megállapodást.
Ez a lehetőség azt követően merült fel, hogy a román parlamentben egyre nagyobb létszámúra duzzadt a függetlenek csoportja, miután az ellenzéki Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Nemzeti Liberális Pártból (PNL) több honatya is kilépett. Jelenleg a függetlenek csoportja 28 tagot számlál, számuk majdnem ugyanakkora, mint az RMDSZ frakciójáé (31 képviselő és szenátor).
A román parlamentben a PD-L és az RMDSZ alkot kormánykoalíciót, amelyet támogat a függetlenek csoportja is. Ez utóbbiak cserébe kaptak egy miniszteri posztot. Viorel Hrebenciuc, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselőházi frakcióvezetője hétfőn kijelentette, hogy a függetlenek nem a PSD, hanem az RMDSZ számára jelentenek veszélyt, ugyanis – mint vélekedett – a függetlenek gyarapodása miatt a demokratáknak kevésbé lesz szükségük a magyar szervezetre.
Boc, egyben a PD-L elnöke, azonban már hétfőn leszögezte: fel sem merül annak a lehetősége, hogy az RMDSZ-t kiszorítsák a kormányból. Boc hangsúlyozta, hogy az általa vezetett kormány stabil, hiszen a parlamentben élvezi a többség támogatását. A kormány valóban egyre nagyobb létszámú honatya támogatását élvezi a törvényhozói testületben, tavaly decemberben, a PD-L-RMDSZ kormány beiktatásakor a Boc-kabinet még csak törékeny parlamenti többséggel rendelkezett. A függetlenek csoportjának megerősödésével azonban például a képviselőházban a kormánykoalíciót támogatók száma már ötvenöttel meghaladja az egyszerű parlamenti többséget.
(MTI)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom