ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Kizárták a fehéroroszokat, Pars Krisztián ezüstérmes
Hírügynökségi értesülések szerint Pars Krisztián megkapta az ezüstöt. Gyevjatovszkijnak és Tyihonnak a döntő napján, augusztus 17-én levett mintáiban ugyanis egyaránt túl magas volt a tesztoszteronszint.
A japán hírügynökség értesülése szerint Pars Krisztián megkapja a pekingi nyári játékok férfi kalapácsvető számának ezüstérmét; a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága csütörtökön jelenti be, hogy kizárta a játékokról és megfosztotta érmeitől a szám két fehérorosz dobogósát, Vagyim Gyevjatovszkijt és Ivan Tyihont.
A Kyodo ügynökség egy, a végrehajtó bizottsához közel álló forrásra hivatkozva azt írta, hogy a döntés már szerdán megszületett, így az aranyérmes szlovén Primoz Kozmus mögött az eredetileg negyedik helyezett Pars a második, a japán Murofusi Kodzsi pedig - aki ötödik volt Pekingben - a harmadik. Utóbbi négy éve, Athénban Annus Adrián kizárása után olimpiai bajnok lett.
Gyevjatovszkijnak és Tyihonnak a döntő napján, augusztus 17-én levett mintáiban egyaránt túl magas volt a tesztoszteronszint, amire nem tudtak elfogadható magyarázatot adni a NOB-nak.
(hirado.hu)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom