Archívum

Korolkov ötösfogata

Bilek István

2009. július 21., kedd 09:29
Alighanem azért mégis készülődik valaki már arra, hogy megírja a sakk-különlegességek enciklopédiáját. A gyűjtemények kiadásának korát éljük – következésképpen e könyvnek előbb-utóbb meg kellene jelennie.
De hát nem késik-e túl sokáig ez a gyűjtemény? És aztán: vajon beleszerkesztődnek-e majd azok a tanulmányok, amelyekben a szerzők világrekordokat állítottak fel, s bizonyították, hogy a sakkfantázia (és humor) nem ismer határokat?! Mert hiszen az idő mindennel elbán – kegyetlenül. Hol lesznek a sakk mostohafiai, velünk együtt maholnap?

Az alábbi alkotás bizonyosan helyet kér, alkalomadtán, ebben a várva várt gyűjteményben. A szereplő huszárok mindenesetre örök életűek lesznek: a sakkgondolat kijátssza a lehetetlent. Világos indul és nyer.     

Hangsúlyos, hogy ki van lépésen, mert sötét c1H+-kal fenyeget, majd H2b3 mattal. Aztán, ahogyan a későbbiekben a dolgok tempóra lejátszódnak, a huszárátváltozások láttán az is eszünkbe juthat majd, hogy tulajdonképpen ki kit tesz itt lóvá ebben a feladványban?


Első lépésünk egy sakk:

1. Hf4+ Kh6
Ez kötelező, mert Kh4-re 2. d8V+ Kg3 3. He2+ Kh2 4. Vd2 nyerne.
2. g8H+! Kh7 3. Hgf6+ Kh6 4. Hg4:+ Kh7 5. Hef6+ Kg7
6. He6+ Kf7 7. d8H+ Ke7 8. c8H+

És matt egyúttal! A látszólag kétségbeesett sakkigyekezetekből mattháló alakult ki, különleges végállással: öt huszár van a táblán, s ebből három éppen hogy csak most született csikó!

A tempóra visszacsatolva: aki előbb kap lóra és lő – nyer! –, fogalmazhatjuk meg a cowboyos igazságot, és humorba kapcsol át az egész, midőn a gyors tenyésztés újabb lovakat hoz be a küzdőtérre. Micsoda ötösfogat! Lovasbemutatókon talán zsebsakkajándék formájában a szünetekben népszerűsíthetnék a nézőknek a sakkfeladványt a sakkot kedvelő rendezők, akár a Hortobágyon.            
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0