Archívum

Közönségdíjas lett a Beregszászi Színház

MNO, Tar Zsuzsanna

2005. június 19., 11:51
Idén a Határon Túli Magyar Színházak XVII. Fesztiválján, Kisvárdán három díjat is kapott a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata. Ezúttal a Kisvárdai Várszínház színpadán egyik sikerdarabjukat, Örkény István Tóték című drámáját mutatták be.
Ezért az előadásért a résztvevő huszonöt társulat közül a beregszásziak kapták az Illyés Közalapítvány díját, megosztva a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal. Ugyancsak nekik ítélték a Kisvárda város által felajánlott díjat és a közönség díját is. Vidnyánszky Attila főrendező elmondta, hogy leginkább ennek örültek.

– Nagy sikerünk volt, már a szünetben olyan tapsot kaptunk, amilyet az előadás végén is csak ritkán – fűzte hozzá Szűcs Nelli művésznő, aki Trill Zsolttal együtt egyéni különdíjban részesült.

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata eddigi sikereinek köszönhetően részt vehetett a Pécsi Országos Színházi Találkozón is.

Forrás: Kárpátalja című hetilap
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0