ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Küzdelem a bánya ellen
Ha kitartanak a helyiek, akkor sikerülhet megakadályozni a gyergyóditrói szienitbánya megnyitását. Az erdélyi település elvesztett egy fontos pert, de a bányanyitáshoz szükséges egyik engedély kiadása a helyi önkormányzat döntésén múlik.
Gyergyóditró tovább küzd a szienitbánya ellen – így foglalható össze a transindex.ro cikke a legfrissebb fejleményekről. A gyergyóditrói közbirtokosság felsőfokon elvesztette ugyan azt a pert, amely a bányanyitást tervező olasz Gruppo Mineralli leányvállalata és a közbirtokosság korábbi vezetője közötti szerződés semmissé nyilvánításáért indított, de a helyiek az engedélyeztetési eljárásban rejlő akadályok kiaknázásával igyekeznek megakadályozni a bányanyitást.
2004-ben köttetett a szerződés, amely 20 évre engedélyezi a községhez tartozó Újhavas hegyen 100 négyzetméteres területről való szienitbányászatot, de még három engedélyre szüksége van az olasz vállalatnak: egyet a helyi önkormányzat, kettőt a megyei önkormányzatnak kell kibocsátania. A megyei hatóság is támogatja az erdélyi község ellenállását, a gyergyóditróiak pedig korábban népszavazáson is kinyilvánították: nem kérnek a bányából.
(transindex.ro)

A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom