Archívum

Lángolt a szentendrei papírgyár

MNO

2007. október 19., péntek 13:18
Szinte egy időben két különböző helyre riasztották pénteken a szentendrei tűzoltóság egységét, a helyi papírgyárhoz és egy Leányfalun lángoló házhoz – közölte Jámbor Ferenc százados, a helyi tűzoltóság vezetője.

A szentendrei papírgyárhoz kivonult egység rövid időn belül eloltotta az udvaron tárolt égő hulladékpapír-bálákat és ugyancsak percek alatt sikerült lokalizálni a téglából készült égő hétvégi házból felcsapó lángokat is.

A parancsnok felhívta rá a figyelmet, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság döntése szerint január 1-jétől kevesebb létszámmal kell helytállniuk a szentendrei tűzoltóknak, ami a mostanihoz hasonló, egy időben történő riasztás esetén nehezen megoldható feladatot jelent. A tűzoltósághoz tartozó dunakanyari, összesen 22 ezer hektárnyi területen ugyanis hivatalosan 43 ezren laknak – ehhez igazítják a tűzoltóság létszámát –, valójában azonban a sok be nem jelentett ember miatt legalább 60 ezren élnek itt.

Hétvégeken több 10 ezren kirándulnak a pilisi erdőkben, s van, hogy egyetlen nap alatt 20 ezer látogatót fogad például a szentendrei skanzen, ami éppenhogy többlet-tűzoltólétszámot igényelne – húzta alá a parancsnok. A helyzetet nehezíti, hogy a Szentendrei-sziget településeit csak kerülővel, a tahi hídon át lehet megközelíteni, ami időveszteséggel jár. Ezért a tűzoltóság Tahiban vagy Visegrádon egy kihelyezett őrs felállítását tervezi, ám a létszámleépítés ezt meghiúsíthatja – hívta fel rá a figyelmet Jámbor Ferenc.

(MTI) 

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1
Hirdetés

A nap képe

Időjárás

ma
havazás
Min: -11°C
Max: -4°C
holnap
zord nap
Min: -18°C
Max: -9°C
Részletek

Szavazás

Ön szerint mi lesz a Zetével?