Archívum

Létszámhiány és szerény körülmények Jászapátiban + Képriport

MNO

2010. március 11., csütörtök 15:44
Az első héten több mint háromszáz bűnelkövetőt kaptak el a rendőrök a közbiztonsági háló program keretében – jelentette be Jászapátiban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Bajnai Gordon miniszterelnök, hozzátéve: a szolgálatot teljesítők létszáma áprilistól ezer fővel bővül Magyarországon.

• „Még nagyon hosszú, küzdelmes út vár ránk”
• 24 órás rendőri jelenlét 44 hátrányos helyzetű településen
A kormányfő a város rendőrörsének megtekintését követő fórumon hangsúlyozta: az ország rendjének fenntartása és erősítése alapvetően állami feladat, ám ahhoz, hogy a rendőrség munkája a lakosság biztonságérzetének javulásában is tetten érhető eredményt hozzon, e tevékenységnek a társadalmi megbecsülés középpontjába kell kerülnie.

Rend a lelke mindennek, így előfeltétele ez a demokrácia és az ország működőképességnek is. Sok helyen azonban ezt a gondolkodást még nem érzik magukénak az emberek – fogalmazott Bajnai Gordon, aki azonban úgy vélte: a közbiztonság területén ennek ellenére kedvező változások tapasztalhatók. A miniszterelnök méltatta a térség és Jászapáti fejlődését.

Bencze: Szerény körülmények


Bajnai Gordont jászapáti programjára Bencze József országos rendőrfőkapitány is elkísérte, aki a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy bár a helyi rendőrörs bemutatása során létszámhiányról és az ott dolgozók szerény körülményeiről kellett beszámolnia, a közbiztonság erősítésére szánt források és intézkedések hatása már érzékelhető.

A rendőrség autóinak átlagéletkora például három év körüli és idén is 800 új gépjármű beszerzését tervezik – mondta, hozzátéve: rövidesen elkezdődik a rendőrök konfliktuskezelési ismeretekre történő felkészítése, amelyet az állomány rendkívül fiatal átlagéletkora – a tiszthelyetteseknél 27, míg összességében 33 év – is indokol.

Bencze József tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban csökkent a bűncselekmények száma, ezen belül is jelentősen visszaesett a betöréses lopások és a közterületen elkövetett esetek száma. Mindez szerinte az első alkalommal tavaly meghirdetett közbiztonsági háló programnak is köszönhető, melynek ideje alatt csak Jász-Nagykun-Szolnok megyében több mint 40 ezer túlórát teljesítettek a rendőrök. Ez a szám a március 1-én újra indult program keretében három hónap alatt 22 ezer körül alakul majd – mondta.

Bencze József kijelentette: az áprilisi létszámbővülésnek köszönhetően új egyenruhás fiatalok Szolnok megyébe is kerülnek, akik közül jut a térségbe, sőt Jászapátiba is. Felhívta a települések figyelmét az összességében mintegy kétmilliárd forintos támogatásból megvalósuló hazai térfigyelő kamera program hasznosságára is mondván: „ha megvédjük a rendet, a rend megvéd bennünket”.

(MTI)
Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0