Archívum

Lezsák: Nagybeteg az ország, de van esély a gyógyulásra + Képriport

MNO

2010. március 16., kedd 20:46
Most „van esély a gyógyulásra” – jelentette ki Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke az egyesület kampánynyitó rendezvényén, Lakiteleken kedden. Megvalósulhatnak a Lakitelken húsz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatok a választás után – vélekedett Bíró Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja.

Beteg az ország, nagybeteg – fogalmazott Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Beszédében utalt az elmúlt nyolc évre, mely idő alatt a munkanélküliség a kétszeresére, a „házi hitelállomány” nyolcszorosára emelkedett, az állam hitelállománya pedig két és félszerese nőtt.

3,1 millió ember mélyszegénységben

Lezsák – aki a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje Bács-Kiskun megye 3-as választókerületében – elfogadhatatlannak nevezte, hogy a pedagógusok éves átlagfizetése Magyarországon csak 5900 dollár, míg Szlovákiában 9400 dollár, Csehországban 10 200 dollár, a közelmúltban háborúval sújtott Horvátországban pedig 17 ezer dollár fölött van. Mélyszegénységben 3,1 millió ember él, egymillió alkoholbeteg és 806 ezer rokkantnyugdíjas van az országban – mondta Lezsák.  Az országgyűlés alelnöke szerint most „van esély a gyógyulásra”.

Az ellopott MDF

Ellopták a rendszerváltozást, ellopták a Magyar Demokrata Fórumot, de az 1987-ben Lakiteleken megfogalmazottak megvalósulhatnak húsz év után – mondta Bíró Zoltán a zsúfolásig megtelt Művelődési Házban. Hozzátette: békésen, vér nélkül meg lehet nyerni az elkövetkező éveket és a jövőt. Az MDF alapítója emlékeztetett az 1987-es lakiteleki eseményekre, amikor a később párttá alakult mozgalom elindításáról döntöttek. Közölte: már akkor tudták, hogy „nincs olyan, hogy nincs kiút”, csak akaratra és képességre van szükség.

Kovács „Kokó” István olimpiai bajnok ökölvívó nagy taps közepette lépett fel a színpadra. Kijelentette: „már csak 26 nap, és véget ér a tél”. Az olimpiai bajnok ökölvívó a sport szerepéről beszélt, és felhívta a figyelmet arra, hogy 280 iskolában nincs tornaterem Magyarországon.

Újra sportoló nemzetté válhat a magyar


Az elmúlt nyolc évre utalva kiemelte: javult ez az arány, de „nem hatvan termet építettek, hanem hatvan iskolát bezártak”. Kovács  szerint újra sportoló nemzetté válhat a magyar. Senki nem tudja garantálni, hogy ismét több mint tíz aranyérmet szerzünk az olimpián, de azt igen, hogy a sport által egészségesebb lesz a nemzet – fűzte hozzá. Kovács utalt a Trianon utáni időkre, amikor a sport lelki felemelkedést jelentett az országnak.

Lázár Vilmos hétszeres fogathajtó világbajnok felszólalásában arról beszélt, hogy változást szeretne a „lovas társadalom is”. Utalt egy Orbán Viktorral folytatott beszélgetésére, amikor a Fidesz elnöke arra kérte, hogy készítse el az ország lovas programját. A Nemzeti Lovas Program a jövő héten már nyomtatott formában olvasható lesz – tette hozzá a fogathajtó világbajnok. Reményét fejezte ki, hogy nemcsak azt mondhatjuk el, hogy lovas nemzet voltunk, hanem azt is, hogy ismét lovas nemzet leszünk.

(MTI)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0