ma
erősen felhős
Min: -18°C
Max: -7°C
Archívum
Lusztig hallgat: mit ígért Draskovics volt tanácsadója Zuschlagnak? + Képek + Videó
Államtitokra hivatkozva megtagadta a vallomástételt Lusztig Péter a Zuschlag-per hétfői tárgyalásán. A tanú azt mondta: csak akkor tesz vallomást, ha a főügyészség feloldja a titoktartás alól.
• „A számlákon kiállítóként szereplő Kovács Lászlót nem ismeri”
• Topolánszky Ákost nem tudják kihallgatni a Zuschlag-ügyben
• „Nyakó István és Budai Bernadett lebuktatta az MSZP-t”
• „A számlákon kiállítóként szereplő Kovács Lászlót nem ismeri”
• Topolánszky Ákost nem tudják kihallgatni a Zuschlag-ügyben
• „Nyakó István és Budai Bernadett lebuktatta az MSZP-t”
| Tekintse meg a hírTV összeállítását |
Lusztig Péter nem tett vallomást a Zuschlag-per hétfői tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, mondván: korábban a Központi Nyomozó Főügyészség kihallgatta, és az elhangzottak államtitkot képeznek. Lusztig Péter, aki a rendőrséget is felügyelő önkormányzati minisztériumban Lamperth Mónika miniszter kabinetirodáján dolgozott 2007-ben, azt mondta: a nyomozati szakban lehallgatott, a perben nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetésekkel kapcsolatban volt egy külön eljárás, amelynek a tárgya államtitok. Azt kérte, a bíróság tájékoztassa arról, hogy az államtitok alól kapott-e felmentést.
Fodor Endre tanácsvezető bíró közölte, hogy – egyebek mellett – a 2007. januári, Lusztig és Zuschlag közötti telefonbeszélgetés is államtitok volt, de már nem az. A tanú azonban azt mondta: csak akkor tesz vallomást, ha a főügyészség feloldja a titoktartás alól.
Zuschlag az említett telefonbeszélgetések alkalmával többször segítséget kért Lusztigtól, aki a 2007. január 29-én rögzített felvételen azt mondta: „Rendben van, holnap beszélni fogok a megyei főkapitánnyal, és szükség esetén javasolni fogom, hogy valaki beszéljen a legfőbb ügyésszel. Jó?”
Fotók: Máté Péter
Egy másik hangfelvételt is lejátszottak a per során. Ezen Zuschlag János azt mondta Őri András negyedrendű vádlottnak: „Én a rendőrséget tudom fogni”. Őri a beszélgetésben arra kérte Zuschlagot, hogy a biztonság kedvéért hívja fel Lusztig Pétert, és kérje, hogy "tájékozódjon" az ügyben. „Csak azért mondom, hogy messzemenőkig ne érezze azt, hogy rendben van minden, mivel házkutatás is történt” – mondja Őri Zuschlagnak.
Az ügyészség 2007-ben magához vonta a nyomozást. Lusztig Pétert a nyomozati szakban is ki akarta hallgatni az ügyészség, de betegségre hivatkozva nem jelent meg az idézésekre. A korábbi tárgyaláson a tanúként kihallgatott Szilvásy György, aki korábban a titkosszolgálatokat is felügyelte, elmondta: amikor felmerült a gyanú, hogy a lehallgatott telefonbeszélgetésekről Zuschlag János tudomást szerzett, sőt egy vallomás szerint a beszélgetésekről készült jelentést is el tudta olvasni azt javasolta, hogy az ügyészség maga folytassa le a vizsgálatot.
Szilvásy György szerint, mivel nem az általa vezetett titkosszolgálatot kérte fel az ügyészség a vizsgálat lefolytatására, akadályozták az igazság kiderítését. Német Zsolt ügyész Szilvásy szavaira reagálva akkor elmondta: az államtitok kiszivárogtatásának gyanúja miatt feljelentést tettek a Központi Nyomozó Főügyészségen, mely a vizsgálatot azzal zárta le, hogy nem történt államtitoksértés. A bíróság most erről a vizsgálatról fog tájékozódni a főügyészségen, mert Lusztig Péter erre hivatkozva tagadta meg a vallomástételt a bíróság előtt.
Lusztig korábban az MTI-nek és a Magyar Nemzetnek is azt mondta, hogy Zuschlag János mint hivatalból az ilyen ügyekkel foglalkozó köztisztviselőhöz fordult hozzá. Hozzátette: Zuschlag akkor sem gyanúsított, sem tanú nem volt, ezért bejelentését, mint minden más magyar állampolgárét, ekként is kezelte, és hivatali feletteseit minden esetben tájékoztatta. Állította, hogy nem követett el jogszabálysértést, és visszautasította azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a jelzett időpontoknál jóval később, a Zuschlag János ellen kezdeményezett büntetőeljárásban bármiféle jogellenes szerepet játszott volna.
Lusztig Péter a rendszerváltás előtt rendőrként, illetve hírszerzőként dolgozott, majd 1994 és 1998 között az MSZP országgyűlési képviselője volt.
(MTI, Magyar Nemzet, Origó, MNO)
A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom