ma
zord nap
Min: -18°C
Max: -9°C
Archívum
Magosz: a blokádra is készen állnak a gyümölcstermelők
Újabb élelmiszerár-robbanás előtt vagyunk?
Ha a még betakarítás előtt álló gyümölcsök felvásárlási árai a meggyhez hasonlóan alacsonyak lesznek, a gyümölcstermelők blokád alá vonják a nagyfelvásárlókat, illetve a feldolgozókat is – derült ki a Magosz csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mint elhangzott: az idei búzatermés talán jobb lehet kicsivel a közepesnél, ám szeptemberben újabb élelmiszerár-robbanásra lehet számítani. Egy őstermelő megkezdte meggyfáinak kivágását.
| A kisebb területet érintő eddigi irtások után, Vaján 300 meggyfájának kivágásához kezdett hozzá egy őstermelő csütörtökön, tiltakozva az alacsony, 50 forint kilogrammonkénti felvásárlási ár ellen. Márkus Gyuláné az MTI munkatársának elmondta: a 720 termőfás ültetvényből egyelőre 300 fát vágnak ki, miután a költség felét sem kapták vissza az eladott meggyből. A többi fának egyelőre megkegyelmeztek, kivárják, mit hoz a következő esztendő, de ha akkor sem lesz jövedelem, tűzre kerül a teljes ültetvény. |
Blokád alá vonják a gyümölcstermelők a nagyfelvásárlókat és feldolgozókat, ha a még betakarítás előtt álló gyümölcsök felvásárlási árai is – a meggyhez hasonlóan – elfogadhatatlanul alacsonyak lesznek. Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója ezt csütörtökön jelentette be, megemlítve, hogy a termelők több gyümölcsöt nem borítanak ki a Kossuth téren, de ha szükséges, a blokád mellett döntenek, és addig maradnak a nagyfelvásárlók és a feldolgozók telephelyei körül, amíg azok megfelelő árat nem kínálnak árujukért.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) épülete előtt tartott sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy a versenyhivatal szerdán megindította a vizsgálatot a kartellgyanús meggyfelvásárlás ügyében. Elmondta, hogy a Magosznak nincsenek közvetlen bizonyítékai a felvásárlók és a feldolgozók közös ármeghatározására, kartellezésére, de azoknak a gazdálkodóknak, akik az érdekképviseletet tájékoztatták, vannak erről információik. Ezért a Magosz azt kéri, hogy a GVH szakértői ezeket a termelőket is hallgassák meg az ügyben, ne csak a bejelentést tevő szövetségi igazgatót.
Budai Gyula szerint a kartellgyanú megállja a helyét, mivel országszerte 50-60 forintot kínáltak a meggy kilójáért a termelőknek a felvásárlók és a feldolgozók, így vélhetően „összebeszéltek” a piac befolyásolására. Az volt a véleménye, hogy a felvásárlók és a feldolgozók az alacsony felvásárlási árral tavalyi veszteségeiket szerették volna az idén kompenzálni, mivel a múlt évben egy kiló meggyért 200-220 forintot fizettek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kajszibarack, a szilva, a szőlő és az alma esetében is lehetnek hasonló gondok. Példaként említette, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében a feldolgozók 9 forintot kínálnak a léalma kilójáért.
Gráf tájékoztasson!
A Magosz azt kéri: Gráf József agrárminiszter adjon tájékoztatást a gyümölcsfelvásárlók és -feldolgozók megbízottaival folytatott korábbi tárgyalásáról, és említést tett arról is, hogy az EU lehetőséget ad minimum felvásárlási ár meghatározására. Kritikával illette az agrártárcát, és a termelők arculcsapásának nevezte, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint a le nem szüretelt, fán maradt meggyért – amit leráznak és beszántanak – kilónként 10-12 forintot adna a tárca kártalanításként a gazdálkodóknak. Az MTI kérdésére az agrártárca sajtóosztálya közölte: ez a felvetés a minisztérium számára értelmezhetetlen, ilyen rendelet-előkészítés nem folyik az FVM-ben.
Budai Gyula később levélben reagált a szaktárca által közöltekre. Ebben azt állítja, hogy a rendelettervezetet július 7-én kapták meg a Zöldség-Gyümölcs Termékpálya Bizottság ülésén, ahol ismertették annak tartalmát és megkérték a termékpálya bizottság tagjait – közte a Magosz-t is, hogy véleményezze azt. „Az agrártárca képviselője vagy hazudik, vagy nincs tisztában azzal, hogy milyen rendelettervezetet adtak át a bizottság tagjainak” – írja levelében a szövetségi igazgató.
A Magosz azt is szeretné elérni, hogy az élelmiszerárak csökkenése érdekében az élelmiszerek 20 százalékos áfakulcsát 5 százalékra mérsékeljék, és szigorítsák a minőségellenőrzést.
Obreczán Ferenc, az érdekképviselet főtitkára arról beszélt, hogy a gabonatermés 4,6-5,0 millió tonna lehet az idén, közepes vagy annál kicsit jobb. Hozzátette: a búza ára ugyanakkor akár a felére is csökkenhet a múlt évinek, a Magosz szerint tonnánként 34 ezer forint körül alakulhat. Ezért a kisebb termelők – akiknek nincs saját raktárkapacitásuk – kénytelenek lesznek már a szántóföldről értékesíteni a gabonát, ami jelentős veszteségeket okozhat számukra. Ezen a meghirdetett 15 milliárd forintos hitelprogram sem segít, mivel ezek a gazdálkodók már nem tudnak több hitelt felvenni.
Budai jelezte ugyanakkor azt is, hogy az olcsóbb búza nem jelent majd olcsóbb kenyeret, véleménye az volt, hogy szeptemberben újabb élelmiszerár-robbanás várható.
(MTI)
A nap videója
Top 10
Még nincs ajánló tartalom