Archívum

Már alig van jegy a Pécsi Tavaszi Fesztivál programjaira

FMM, MNO

2010. március 20., szombat 18:59
Soha nem tapasztalt érdeklődés övezi a 2010-es Pécsi Tavaszi Fesztivál programját – alighogy kezdetét vette az Európa Kulturális Fővárosa évad első kiemelt eseménye, a belépőjegyek háromnegyede máris gazdára talált.

A világsztárokat több műfajban felvonultató fesztivál mintegy harminc eseménye – néhány ingyenes program kivételével – mindösszesen öt és félezer kiadó hellyel várja a közönséget. Ebből már több mint négyezer szék foglalt, a fesztivál első napjaira tehát a jegyek több mint hetvenöt százaléka elkelt.

A Pécsi Kulturális Központ jegyirodája mellett népszerű az online értékesítési rendszer is, amelyen keresztül a belépők egyharmadát foglalták le az érdeklődők. Ebből pedig arra következtetnek a szervezők, hogy távolabbi településekről, s a határokon kívülről is nagyszámú közönség készül Pécsre látogatni.

A nemzetközi érdeklődést a fesztivál honlapjának látogatottsági statisztikája, s a ticketportal.hu regisztrációs adatai is alátámasztják. Ezekből kiderül, hogy az esemény iránt érdeklődők 10-15 százaléka külföldről böngészi a programokat, s a szomszédos országokon túl jelentős a német, lengyel, olasz és amerikai látogatók száma is.

(bama.hu)

Jelenlegi érték
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 2